Siklósi negyeddöntős, Rédli kiesett a vb-n

Siklósi Gergely hosszabbításban adott tussal negyeddöntőbe jutott, Rédli Andrásnak viszont nem sikerült a ráadás, így a legjobb 16 között búcsúzott a budapesti olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokságon.

Az MTI pénteki közlése szerint a magyarok közül elsőként Siklósi lépett pástra, és nem úgy tűnt, hogy az előző mérkőzése után ismét hosszabbításban kell kiharcolnia a továbbjutást. A japán Jamada Maszaru ellen többnyire vezetett, fél perccel a vége előtt ráadásul három találattal, 9-6-ra, csakhogy ázsiai ellenfele felzárkózott és egyenlített, amikor már csak hét másodperc volt hátra. A hosszabbításban kétszer együttes találat esett, majd Siklósi egy bátor lerohanással megszúrta ellenfelét.

A következő magyar érdekeltségű asszónak az is volt a tétje, hogy ha Rédli nyer, magyar negyeddöntő alakul ki, ami biztos érmet jelentett volna. Közel állt ehhez a jelenlegi legtapasztaltabb magyar párbajtőröző, aki a várakozásnak megfelelően szoros küzdelemben alulmaradt a hozzá hasonlóan 35 éves Bas Verwijlennel szemben. A döntés 7-7 után a ráadásra maradt, melyben a holland volt szemfülesebb.

Mindketten 83-as születésűek vagyunk, együtt zajlott a pályafutásunk, ismerjük, tiszteljük egymást” – kezdte összegzését Rédli. „Ilyen fifti-fifti meccsre számítottam, melyen nüanszokon múlik az eredmény. Azért keltem fel, hogy megnyerjem a versenyt, de nem tudom magam ostorozni, csak fáj a vereség és csalódott vagyok.”

A döntő tust elemezve elmondta, bár ő volt a kedvezményezett, ennek nem volt jelentősége, tudta, hogy ellenfelének jönnie kell és jönni is fog.
Csak azért hibáztatom magam, mert beragadtam a távolságba. Ő egy puha lépéssel közelebb jött, én meg nem tudtam erre reagálni” – tette hozzá.

Megjegyezte még, hogy a következő világkupaidény kezdetekor biztosan örül majd a 16 közé jutással szerzett pontoknak, de most még nem.

Csapatban kell olyan eredményt elérni, amely megkönnyíti az utat Tokió felé” – hangsúlyozta.

Eredmények:

a 64 között:
Siklósi Gergely-Francisco Limardo (venezuelai) 15-10
Rédli András-Michele Niggeler (svájci) 15-11
Dmitrij Alekszanyin (kazah)-Nagy Dávid 15-10

a 32 között:
Siklósi-Park Szang Jung (dél-koreai) 10-9
Rédli-Ruben Limardo Gascon (venezuelai) 12-11

a 16 között:
Siklósi-Jamada Maszaru (japán) 10-9
Bas Verwijlen (holland)-Rédli 8-7

 

fotó: MTI/Illyés Tibor