Soha nem szerepeltek ilyen jól magyar táncosok a Világjátékokon

Két magyar páros is döntőt táncolt a Világjátékokon, a harmadik magyar duó pedig pontszerző helyen zárt Lengyelországban.

A Nemzeti Versenysport Szövetség vasárnapi tájékoztatása szerint mindhárom magyar páros pontszerző lett Wroclawban. A 10. Világjátékokon a latintáncos mezőnyben Andrea Silvestri és Váradi Martina a 4., a standardtáncosok között László Csaba és Páli Viktória a 6., a salsás Pék Máté és Nagy Edit Lilla pedig a 7. helyen végzett. Korábban sona nem volt példa arra, hogy magyar páros döntőt táncoljon a Világjátékokon, ezúttal latinban és standard kategóriában is sikerült.

Dr. Mészáros János szerint a Nemzeti Versenysport Szövetséghez tartozó sportágaknak óriási lökést adhat az idei Világjátékok-szereplés.

Magyarország 2005 óta vesz részt egységes csapattal a Világjátékokon. A wroclawi esemény előtt sejteni lehetett, hogy sportolóink sikeresek lesznek a 10. Világjátékokon, ez annak a következménye, hogy a sport e területén komoly értékek kerültek felszínre. A Nemzeti Versenysport Szövetségnek az a feladata – többek között – hogy ezeket az értékeket kiemelje” – összegzett az NVESZ elnöke.

Magyarország 6 arany-, 4 ezüst-, és 4 bronzérmet szerzett a 10. Világjátékokon.

Fotó: Csomós Angéla

 

Vélemény, hozzászólás?