Stollár Fanny: „Örülök az idei teljesítményemnek”

Elégedett a 2018-as évvel Stollár Fanny, a női tenisz-világranglista jelenlegi 117. helyezettje.

A 20 éves játékost egy héttel ezelőtt még a karriercsúcsot jelentő 114. helyen jegyezték.
Ha az év elején valaki azt mondja, a száz közelében leszek, akkor elégedett lettem volna annak ellenére is, hogy a százba kerülés volt a cél. Így is örülök az idei teljesítményemnek” – fogalmazott az M1 aktuális csatornán a magyar játékos, aki az év elején még csak a 214. helyen állt.

A párosban junior wimbledoni bajnok teniszező reméli, a következő év elején néhány verseny elég lesz ahhoz, hogy betörjön a legjobb 100 közé.
Nem volt rövid az idáig vezető út, és még nincs is vége: napról napra keményen kell edzeni” – jelentette ki Stollár.

A mostani szezonjáról elmondta, fontos változással indult, mivel négy év után hazaköltözött Floridából, és Juhász Gáborral, a női válogatott szövetségi kapitányával készült.
Jól kijövünk egymással, szeretünk együtt dolgozni” – fogalmazott.

A 2018-as évéről elmondta, a charlestoni salakpályás versenyre emlékszik vissza a legszívesebben, hiszen ott sok pontot kellett megvédenie, de így is felszabadultan tudott játszani, és egészen a harmadik fordulóig menetelt.

A 2019-es terveivel kapcsolatban annyit jegyzett meg: először az ausztrál nyílt teniszbajnokságra koncentrál, ott szeretne felkerülni a főtáblára.

(MTI)

fotó: M1 / MTVA