Súlyos magyar vereség a címvédő norvégoktól

A magyar női kézilabda-válogatott pénteken 38-25-re kikapott a címvédő norvég csapattól a középdöntő első fordulójában a franciaországi Európa-bajnokságon.

Még öt perc sem telt el, Kim Rasmussen szövetségi kapitánynak máris időt kellett kérnie, hogy megnyugtassa játékosait, mert a norvégok sokkal higgadtabbak, pontosabbak voltak (1-3), Katrine Lunde pedig remekül védett. Nem véletlen, hogy ő kezdett a skandinávok kapujában, hiszen a magyar klubcsapatok és a válogatott ellen hagyományosan bravúros teljesítményt nyújt.

A magyarok közül Háfra Noémi az első négy lövését elhibázta, és a többiekkel szemben is kiválóan működött a norvég védőfal. A különbség folyamatosan nőtt (3-8), majd Rasmussen cserékkel próbálkozott, a kapuban például Bíró Blanka váltotta Kiss Évát, és öt perc alatt háromszor is sikerült védenie.

Voltak rövidebb jó időszakai a válogatottnak, kétszer is előfordult, hogy két gólt szerzett egymás után, de így sem volt esélye megszorítani ellenfelét, sőt a szünetben már hétgólos hátrányban volt. A norvégok továbbra is gyorsan és sokkal pontosabban játszottak, Lunde kiválóan védett, Heidi Löke pedig mind a hat lövését gólra váltotta az első félidőben.

A második felvonás elején Rasmussen támadásban levitte a kapust, vagyis létszámfölényt teremtett, de ezzel sem tudott előrelépést elérni. A magyarok védekezése továbbra sem állt össze, így a címvédő a 38. percben már 11 góllal vezetett. A dán edző egy újabb időkéréssel igyekezett felrázni együttesét, ez azonban az eredmény további alakulását nem befolyásolta.

Tetemes előnyük birtokában a norvégok pörgetett lövésekkel, ejtéssel és fül mögötti passzal is sikerrel próbálkoztak, így végül meggyőző fölénnyel győztek.

A mezőny legeredményesebb játékosa Heidi Löke volt, aki mind a hét kísérletét gólra váltotta. A Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC irányítója, Stine Oftedal 8/6-os, klubtársai közül a beálló Kari Brattset 2/1-es, a balátlövő Veronica Kristiansen 6/4-es mutatóval zárt.

A kapusok közül Kiss Éva 22 kísérletből hármat, Bíró Blanka 27-ből kilencet védett. Katrine Lunde 27/11-es, a Siófok KC kapusa, Silje Solberg 12/4-es mérleget produkált.

A két csapat 83. alkalommal játszott egymással, a mérleg magyar szempontból 49 győzelem, három döntetlen és immár 31 vereség.

A magyar együttes múlt szombaton 28-25-re kikapott az előző tornán ezüstérmes Hollandiától, majd hétfőn Horvátországot 24-18-ra, szerdán pedig Spanyolországot 32-26-ra legyőzte, így a C csoport második helyén végzett.

A középdöntő II. csoportjában, Nancyban vasárnap 15 órától a németekkel, szerdán 18 órától pedig a románokkal találkozik majd. Az első két helyezett jut az elődöntőbe, a harmadik pedig az ötödik helyért játszhat. A kontinenstorna győztese kijut a 2020-as tokiói olimpiára.

Eredmény, középdöntő, 1. forduló, II. csoport:
Norvégia-Magyarország 38-25 (19-12)
Nancy, 2500 néző, v.: Christiansen, Hesseldahl Hansen (dánok)

Magyarország: Kiss É. – Lukács 1, Kovács A. 4, Háfra 1, Mészáros, Kovacsics 3, Schatzl, cserék: Planéta 2, Tóvizi 1, Tóth G. 6, Lakatos 1, Kazai 2, Bíró, Szabó L. 3, Orbán 1, szövetségi kapitány: Kim Rasmussen

lövések/gólok: 55/38, illetve 51/25
gólok hétméteresből: 6/5, illetve 10/8
kiállítások: 10, illetve 8 perc

korábban:
Spanyolország-Németország 29-23 (17-9)

A csoport állása:
1. Románia 4 pont/2 mérkőzés (60-47)
2. Hollandia 4/2 (56-52)
3. Németország 4/3 (86-84)
4. Norvégia 2/3 (93-89)
5. Magyarország 2/3 (82-92)
6. Spanyolország 0

Az I. csoport (Nantes) állása:
1. Franciaország 4 pont/3 mérkőzés (77-69)
2. Oroszország 4/2 (50-46)
3. Szerbia 2/2 (51-47)
4. Svédország 2/3 (79-81)
5. Montenegró 2/3 (73-77)
6. Dánia 2/3 (78-88)

(MTI)

fotó: MTI/Kovács Tamás