Szabó Tünde: sikerpályán a sport utánpótlás-nevelése

Szabó Tünde értékelése szerint 81 arany-, 84 ezüst- és 63 bronzérem mutatja a magyar utánpótlássport nagyszerű eredményeit, amelyeket 32 ifjúsági, kadet, junior és serdülő Európa-bajnokságon, világbajnokságon vagy olimpiai eseményen szereztek, csak a nyári hónapok alatt.

A sportért felelős államtitkár az MTI-nek hangsúlyozta, hogy a fantasztikus számok mellett büszkeségre ad okot a korosztályos világcsúcsok szintén magas száma és az utánpótláskorú versenyzők szereplése a felnőtt megméretéseken.

Gondoljunk csak az úszó Milák Kristófra, Németh Nándorra vagy éppen a junior puskások világrekordjára. Az Universiadén 52 éve nem volt magyar csapat ennyire eredményes, a győri EYOF-on eddigi legjobb szereplésünk volt az idei, Indianapolisban pedig még a híresen jó úszó amerikaiak sem állítottak meg minket!” – fogalmazott Szabó Tünde, aki úgy látja: „fiatal tehetségeink teljesítménye egyfelől rendkívül biztató jövőt ígér, másfelől pedig megkérdőjelezhetetlenül igazolja vissza, hogy az a stratégia, amely mentén a hazai utánpótlás-nevelést felépítettük, beváltotta reményeinket és meggyőző eredményeket produkál„.

Hozzátette: a cél, hogy a tehetséges gyermekek az ország minden pontján, minél fiatalabb korban, kvalifikált edzővel, biztonságos, jól felszerelt létesítményben edzhessenek.

Olyan szakmai lehetőségekhez juthassanak, amelyek elősegítik tehetségük kibontakoztatását a sport területén. Ennek érdekében alakítottuk ki utánpótlás-nevelési stratégiánkat, amelyben hatéves kortól egészen 23 éves korig támogatjuk mind anyagilag, mind szakmailag a fiatalok sportpályafutását.” – fogalmazott. Mint jelezte, a folyamat első lépése a sportiskolai program.

A sportiskolák hozzájárulnak az utánpótlás-nevelés bázisának bővítéséhez. A hatékonyabb finanszírozási rendszer kialakítása mellett az intézmények számára a jövőben plusz forrásokat biztosítunk, bővítjük a támogatottak körét és feladataikat is” – mondta.

Szabó Tünde kitért rá, hogy a Sport XXI. program a sportági alapok szélesítése érdekében 6-tól 14-15 éves korig vonja be a gyermekeket a rendszeres testedzésbe, így nyújtva széles kiválasztási bázist a Héraklész-programok számára. E programok 20 sportágban 14-23 éves kor között folytatják a fiatalok felkészítését és versenyeztetését, anyagi források biztosításával és jól képzett szakemberek bevonásával.

A Héraklész kedvezően befolyásolja a helyi, egyesületi és a központi képzés arányát, hiszen koordinálja a fiatal sportolók központi edzőtáborban és válogatott keretedzésen való részvételét. Elmondható, hogy a tavalyi riói olimpián résztvevő sportolók 74 százaléka, a júliusi magyarországi vizes világbajnokság sportolói közül pedig szinte mindenki „héraklészes” volt, de felnőtt válogatott sportolóinknak jelentős része is megfordult valamelyik utánpótlás-programunkban” – emelte ki az államtitkár, aki szerint ezt a munkát erősítik a Nemzeti Élsport és Utánpótlás-nevelési Képzési Központok, az akadémiai rendszer, amelynek keretében több sportágat felölelő akadémiák jönnek létre, hogy szakmai műhelyként segítsék az utánpótláskorú sportolókat a kiválasztástól az olimpiai felkészülésig a tradicionálisan eredményes, illetve a dinamikusan fejlődő olimpiai sportágakban. Az újonnan kialakított akadémiai rendszer lehetőséget teremt a fiatal sportolók számára, hogy magas szintű szakmai felügyelet, irányítás alatt és korszerű, biztonságos infrastrukturális környezetben készülhessenek mentálisan és fizikálisan egyaránt – hangoztatta.

Fontosnak tartom, hogy a sportban elért eredmények mellett segítsük fiatal sportolóinkat jövőjük megteremtésében, életpályájuk, későbbi karrierjük kialakításában. Ezt a célt szolgálja a Magyar Sportcsillagok ösztöndíj, amely havi anyagi támogatásként 120 és 240 ezer forint közötti összeggel segíti a sportolókat, hogy már aktív versenyzői éveik alatt felsőfokú végzettséget szerezhessenek. A 2016/2017-es tanévben közel 20 sportág sportolói, parasportolói nyerték el az ösztöndíjat minden eddiginél többen: az első félévben 135-en, a másodikban 97-en.” – mondta.

Az utánpótlás-neveléssel kapcsolatban kitért a szakemberek szerepére, munkájuk jelentőségére, amely területen szintén jelentős előrelépések történtek.

Bevezettük ugyanis az Utánpótlás Edző Programot, amely kifejezetten az utánpótlásedzők támogatásáról szól, akik a fiatal tehetségeket felkészítik és segítik. A program célkitűzése, hogy olyan életpályamodellt biztosítson számukra, amellyel ezek a szakemberek az utánpótlásedzői pályán és itthon tarthatók. Ezért 2018-ban 10 százalékkal nagyobb forrást biztosítunk rá” – tette hozzá. Értékelése szerint a sportágak jelentős része az utánpótlás-nevelés átfogó rendszerének köszönhetően a teljes korosztályos vertikumot gondozni tudja, így a kiválasztás még tervezettebbé, az utánpótlás-nevelés hatékonyabbá válik.

Az utánpótláskorú sportolók létszámának jelentős növekedése ezt támasztja alá, hiszen a kiemelt és felzárkóztatási sportágak esetében az emelkedés 35 százalékos, míg a látvány-csapatsportágaknál 72 százalék” – mondta. Jelezte, a birkózók esetében a versenyengedéllyel rendelkező utánpótláskorú sportolók száma három és félszeresére, 4024 főre nőtt, a tornászoknál 1282 fővel háromszoros az emelkedés, a vízilabdánál pedig 9480 főre bővült, azaz megduplázódott a létszám.

Örömmel mondhatom, hogy ez az emelkedő tendencia szinte minden sportágra igaz. Az átgondolt stratégia mentén kialakított, egymásra épülő utánpótlás-nevelési rendszer eredményei egyértelműen megmutatkoztak az elmúlt három hónapban és nemzetközi viszonylatban is elismerést arattak. A hazai utánpótlás valóban sikerpályán van, és a nyári eredmények után izgalmas ősz elé nézünk.” – jelentette ki Szabó Tünde.

(MTI)

fotó: Sportmenü / Kárpáti balázs

Vélemény, hozzászólás?