Szatmári András ötödik lett a varsói világkupán

Szatmári András az ötödik helyen végzett a férfi kardozók lengyelországi világkupaversenyén, Varsóban.

A tavalyi év világbajnoka a 63. Wolodyjowski Kardja vk-viadal főtáblájának első fordulójában 15-8-ra verte válogatottbeli csapattársát, Decsi Tamást, majd 15-14-re az iráni Mohammad Rahbarit és a dél-koreai Ju Gju Taét. Utóbbi mérkőzésen – a hazai szövetség honlapjának beszámolója szerint – megsérült a nagylábujja, így a négy közé jutásért rendezett asszóban, melyben egy újabb iráni vívó, Ali Pakdaman várt rá, már egyértelműen nem volt teljes értékű, ennek eredményeként pedig 15-11-re kikapott.

A kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Áron kilencedik lett a 202 fős mezőnyben úgy, hogy az amerikai Andrew Mackiewiczet 15-8-ra, az olasz Riccardo Nucciót 15-13-ra verte, a német színekben versenyző Szabó Mátyástól viszont egy tusos, 15-14-es vereséget szenvedett.

Gémesi Csanád és Iliász Nikolász egy-egy asszót nyert, Péch Miklós pedig Decsihez hasonlóan az első körben kikapott – a viadal honlapja szerint.

(MTI)

fotó: Photo Trifiletti / Bizzi / FIE