Székely Norbert: „Nagyon kevésen múlt. A britek tudták, hogy mit kell tenniük ellenünk”

Székely Norbert szövetségi kapitány szerint a britek tudták, hogy mit kell tenni a magyar csapat ellen, így 62-59-re nyertek a szerb-lett rendezésű női kosárlabda Európa-bajnokság csütörtöki belgrádi negyeddöntőjében.

Az MTI helyszíni beszámolója szerint a szakvezető elsőként arról beszélt, hogy a várakozásoknak megfelelően szoros mérkőzésen vannak túl:
Nagyon kevésen múlt. A britek tudták, hogy mit kell tenniük ellenünk, mi felkészültünk Fagbenléből, de nem tudtuk megállítani, ez volt az egyik kulcsmomentum. Az utolsó negyedben feljavultunk valamelyest, közelebb kerültünk az ellenfélhez, és volt esélyünk fordítani” – jelentette ki a szakember hozzátéve, nem használták ki igazán a nagy játékosokat a palánkok alatt.

A nyolcpontos Horti Dóra kifejtette, a három szünnap talán túl sok volt a csapat számára.

Nem voltunk olyan agresszívek, mint eddig, a britek jobbak voltak, és megérdemelten nyertek. Remélem, minél hamarabb túltesszük magunkat ezen a vereségen, mert szombaton szeretnénk győzni, és kijutni az olimpiai selejtezőre” – fogalmazott a szülés után visszatért center.

A britek spanyol mestere, Chema Buceta közölte, Fagbenle remeklése mellett a fantasztikus csapatmunka volt a siker záloga.
Az Eb előtt el akartunk érni valamit, és megcsináltuk. Tudom, hogy jó játékosaim vannak, és büszke vagyok rájuk. Amellett, hogy először jutottunk be a negyeddöntőbe, először van ennyi újságíró a sajtótájékoztatónkon is” – fűzte hozzá tréfásan.

A csapat képviseletében Johannah Leedham azt mondta, senki sem gondolta volna, hogy eljutnak a kieséses szakaszig, de most már az olimpia is reális cél lehet a számukra.
Nem játszunk gyönyörű kosárlabdát, de nem baj, ez így jó nekünk. Soha nem volt még ennyire motiváló és pozitív személyiségű edzőm, mint Chema” – jelentette ki könnyekkel a szemében.

A magyar válogatott a szombati, olimpiai selejtezőtornáért kiírt alsóházi rájátszásban a 18 órakor kezdődő francia-belga csata vesztesével találkozik. A nemzeti csapat tagjai a csütörtöki összecsapás végén a „Nem adjuk fel az olimpiát!” kiáltással köszönték meg a szurkolók támogatását.

Az Eb-ről az első hat helyezett – azaz az elődöntősök mellett az alsóházi rájátszás két győztese – vehet részt a jövő februárban sorra kerülő, 16 csapatos kvalifikációs tornán. Ennek során négy kvartettben küzdenek majd a csapatok, és mindegyikből az első három jut ki a tokiói játékokra. Érdekesség, hogy a selejtezőtornán a tavaly világbajnok Egyesült Államok és a házigazda Japán is szerepel, noha ők már automatikusan kvótához jutottak, így a számukra nincs tétje a kvalifikációnak.

fotók: MTI/Czeglédi Zsolt