Szép búcsú Pekingből: pontszerző helyen végzett a magyar váltó

Hatodik helyen végzett a Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Krueger John-Henry, Nógrádi Bence összeállítású rövidpályás gyorskorcsolya férfi váltó a pekingi téli olimpián, miután szerdán megnyerte B döntős futamát.

A címvédő és világcsúcstartó magyarok – akik négy éve Phjongcshangban megszerezték Magyarország történetének első aranyát a téli játékokon – a kínai fővárosban az elődöntőben egy rossz váltás miatt nem jutottak a nagydöntőbe, ahova öt csapat is beverekedte magát. Az összeállítás ennek ellenére nem változott, így Varnyú Alex – aki koronavírus-fertőzése miatt csak a múlt héten csatlakozott a többiekhez – végül nem jutott szóhoz.

A B fináléban a hollandok és a japánok voltak az ellenfelek. Eleinte a második, majd a harmadik helyen haladt a magyar staféta, de a táv kétharmadánál egy rövid időre első is volt. Az egyik Nógrádi-Krueger váltásnál azonban megint visszacsúszott a sor végére. Ám ahogy fokozódott a tempó, és közeledett a vége, előbb Liu Shaoang lökte egy hellyel előrébb a testvérét, majd a hajrában, az utolsó kanyarban Liu Shaolin remek előzéssel futamgyőztesként haladt át a célvonalon – számolt be az MTI.

A fináléban sokáig békésen tempózott az öt csapat, amikor fokozódott az iram, akkor a kínai staféta elrontott egy váltás, így ők a harmadik pozícióból kiestek az érmekért zajló küzdelemből. Emiatt kettészakadt a mezőny, az élen Kanada küzdött Dél-Koreával, a bronzért pedig az olaszok az oroszokkal. A tengerentúliak végül az ázsiaiakat is leszakították, így könnyedén diadalmaskodtak. Charles Hamelin pályafutása negyedik aranyának és hatodik medáljának örülhetett. Harmadikként kilenc ezred előnnyel az olaszok haladtak át a célvonalon.

Mivel a fináléban nem volt szabálytalanság és kizárás, így a magyarok a hatodik helyen végeztek.

A vegyesváltóval bronzérmes Jászapáti Petrát az elődöntőben, míg Kónya Zsófiát a negyeddöntőben zárták ki szabálytalan előzés miatt 1500 méteren.

A magyarok minden idők legsikeresebb téli olimpiáján három érmet is szereztek: Liu Shaoang 500 méteren győzött – ezzel ő lett az első magyar egyéni téli olimpiai bajnok -, 1000 méteren harmadikként zárt, akárcsak a vegyesváltó. Ezen kívül 1500 méteren Liu Shaoang negyedik, bátyja, Liu Shaolin Sándor pedig hatodik volt.

Csoj megvédte címét, Jászapáti Petrát kizárták az elődöntőben női 1500 méteren

A sportág utolsó versenyszámában a dél-koreai Csoj Min Dzsong megvédte címét női 1500 méteren a két európai klasszis, az 500 méter kétszeres bajnoka, Arianna Fontana és az 1000 méteren címet védő Suzanne Schulting előtt. A 31 éves olasz versenyző ötödik olimpiáján a 11. ötkarikás medálját gyűjtötte be úgy, hogy minden alkalommal legalább egyszer állt a dobogón. A 24 esztendős holland gyorskorcsolyázó pedig két arannyal, valamint egy-egy ezüsttel és bronzzal zárta a pekingi játékokat. A magyarok közül Kónya Zsófiát a negyed-, Jászapáti Petrát pedig az elődöntőben kizárták szabálytalan előzés miatt.

A magyarok minden idők legsikeresebb téli olimpiáján három érmet is szereztek: Liu Shaoang 500 méteren győzött – ezzel ő lett az első magyar egyéni téli olimpiai bajnok -, 1000 méteren harmadikként zárt, akárcsak a vegyesváltó. Ezen kívül 1500 méteren Liu Shaoang negyedik, bátyja, Liu Shaolin Sándor pedig hatodik volt, akárcsak a férfi váltó.

Rövidpályás gyorskorcsolya, Eredmények:

férfi váltó, olimpiai bajnok:
Kanada (Charles Hamelin, Maxime Laoun, Steven Dubois, Jordan Pierre-Gillies, Pascal Dion) 6:41.257 perc
2. Koreai Köztársaság (Li Dzsun Szeo, Kim Tong Vok, Hvang Te Hon, Kvak Jun Dzsi, Park Dzsang Hjuk) 6:41.679
3. Olaszország (Pietro Sighel, Luca Spechenhauser, Yuri Confortola, Tommaso Dotti, Andrea Cassinelli) 6:43.431
… 6. Magyarország (Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Krueger John-Henry, Nógrádi Bence)

Rövidpályás gyorskorcsolya, női 1500 m, olimpiai bajnok:
Csoj Min Dzsong (Koreai Köztársaság) 2:17.789 perc
2. Arianna Fontana (Olaszország) 2:17.862
3. Suzanne Schulting (Hollandia) 2:17.865
… 22. Jászapáti Petra
Kónya Zsófiát kizárták.

fotó: Magyarock / Molnár Ádám