Szeretnél versenymérnök lenni? Most itt a lehetőség!

Január 31.-ig lehet jelentkezni a Széchenyi István Egyetem Integrált motorkerékpár- és versenyszakmérnök képzésére, ahol az elméleti tudást az egyetem oktatói mellett a motorsportban nagy tapasztalatot szerzett szakemberektől sajátíthatod el, míg gyakorlati tapasztalatokat a Hungarian Racing Engineering Team csapatában, teszteken és versenyeken szerezhetsz a képzés keretein belül.

A HRE Team tájékoztatása szerint a televíziós közvetítések és az újsághírek is leggyakrabban a motorversenyzőket emelik ki, esetleg a csapatfőnököket szólaltatják meg. Talmácsi Gábor  – aki a világbajnoki címe mellett megszerzett szakmai tudását és tapasztalatait igyekszik átadni a magyar mérnökhallgatóknak a képzés során – úgy véli a megfelelő szakembergárda meghatározó egy-egy csapatnál és a versenyző pályafutását befolyásolhatja, ha a legjobb tudású szakemberek veszik körbe és segítik a munkáját.

A technikai sportok esetén kulcsfontosságú kérdés a versenyzőt segítő mérnökök szakértelme és tapasztalata. Habár a motorsportot és az autósportot is gyakran sorolják az egyéni sportok közé, mivel a versenyzők vannak a végső megmérettetések középpontjában, azonban ez egy csapatsport, mert a háttérben rengeteg ember munkájára és szakértelmére van szükség. A versenymérnökök azok a szakemberek, akik el tudják látni a versenyző körüli feladatokat, a motor beállítását, a fejlesztéseket. A versenysportban pedig nincs megállás, mindig újabb kihívások vannak, óriási a verseny nemcsak a versenyzők között, hanem a motorgyárak között és az alkatrész fejlesztésekben is. Ezért is fontos ez a képzés, hogy a magyar utánpótlás sportban tudjunk olyan mérnököket adni a piacnak, akik segítik a versenyzők munkáját.

Talmácsi kiemelte, hogy jó versenymérnököt csak az iskolapadban képezni lehetetlenség, ezért is örül, hogy a Széchenyi István Egyetem mérnökképzésének jelentős részét töltik a hallgatók az ország és Európa különböző versenypályáin, hiszen részben ebből a célból jött létre a Hungarian Racing Engineering Team.

A HRE Team, bár legtöbben „csak” versenycsapatként ismerik, valójában egy oktatás céljából létrehozott versenycsapat. A tesztek, edzések és versenyek során a győri Széchenyi István Egyetem versenymérnök hallgatói is aktívan kiveszik a részüket a munkából, valós helyzetek adják az esettanulmányok alapját és a szakdolgozatukban is egy-egy, a versenycsapatnál ténylegesen felmerülő problémát fejtenek ki részletesen.

Itt mindent el kell felejteni, amit a felsőoktatásban eddig tapasztalt. Hagyományos frontális oktatás csak elvétve akad, és nem csak most, a koronavírus miatt, hanem „normál üzemmódban” is.” – foglalta össze röviden az oktatási ritmust Máthé István, a képzés és a HRE Team oktatási igazgatója, a csapat egyik tulajdonosa. – „Az ismeretátadás túlnyomó része versenypályákon történik, edzés illetve versenynapokon, ahol a mélyvízbe dobás mellett, a tényleges fizikai szerelői és versenymérnöki munka mellett workshopok keretében beszéljük meg, hogy mi miért történik, mi a célja, milyen eszközökkel végezzük és különböző problémákra milyen megoldásokat találtuk. Ennek helyszíne lehet a Hungaroring, Pannóniaring, Euroring, Kakucs, vírusmentes időben Horvátország, Németország, Szlovákia, Belgium, Spanyolország, Csehország versenypályái. Szerencsére már a 2021-es versenyszezonban is több tehetséges és szorgalmas hallgató volt a csapat segítségére például a Red Bull Ringen, vagy a motorversenyek körében kuriózumnak számító Scheizer Dreieck utcai pályán Németországban.

Nem véletlen Máthé szerepvállalása a képzésben, hiszen rajta kívül számos egyéb kapcsolódási pont van a HRE és a MAMI Technikum (Magyar Motorkerékpár Technikum és Szakképző Iskola) között. A képzés igazgatója és másik csapattulajdonos Lévai Károly, a Mami Technikum igazgatója, valamint számos szaktanár segíti a versenymérnök hallgatókat, hogy versenyzés és a szakma minden apró fortélyát megismerhessék.

A képzés céljáról Lávai Károly elmondta, hogy a technika fejlődésével szükség van magasabb és összetettebb tudásra a verseny-boxban, mint ezt megelőzően.

Például a motorelektronika programozása, a rajtelektronika, kipörgéselektronika, egyéb versenyzőtámogató rendszerek ismerete, ezek összehangolása. Emellett már a gyári motorok is alkalmasak lettek a járműdinamikai adatelemzésre (népszerű nevén telemetria), amit szintén ismerni kell. További igényként fogalmazódott meg, hogy a járművek beállításánál, pályáról-pályára, körülményről-körülményre változó beállításokat lehessen eszközölni. Ezeket az újdonságokat ismerő, új kihívásokkal könnyen szembenéző szakembereket képzünk.” – fejtette ki, hogy miért is indították el 2019-ben a szakmai továbbképzést. – „Nagyon fontos kapcsolódási pont, hogy egy jó versenymérnök, a járműfejlesztésbe bekapcsolódva egy gyorsreagálású tesztmérnök feladatait tudja elvégezni. Célunk tehát, hogy a versenysportban, de a járműfejlesztéshez kapcsolódó tesztek során is magabiztos tudással rendelkező szakmérnököket képezzünk, akik átlátják a feladatok sokszínűségét és gyakorlati tapasztalatokkal felvértezve tudják megoldani a felmerülő problémákat.

A HRE csapat idén a német IDM bajnokságban indult, négy versenyzővel. A versenymérnök hallgatók a magyarországi teszt- és edzésnapok mellett a külföldi versenypályákra is elkísérhették őket, ha az egészségügyi rendelkezések engedték.

Óriási élmény volt ebben versenymérnök hallgatóként részt venni. Különösen élveztem az adatrögzítéssel és adatelemzéssel kapcsolatos feladataimat, valamint azt, hogy hogyan tudunk ezek alapján folyamatosan javulni.” – Ezt már Keszthelyi Gábor, a képzés egyik hallgatója meséli nekünk. – „Ez persze nem jelenti azt, hogy sétagalopp lett volna a szezon, technikailag, fizikailag és szellemileg is adódtak kihívások. Számomra maguk a helyszínek is nagyon sokat jelentettek, a legendás Hockenheimring hangulata abszolút a technikai sportok aranykorát idézte, mellette pedig volt szerencsém a Red Bull Ringet is meglátogatni a HRE tagjaként, ami a modern versenyzés egyik legikonikusabb helyszíne.

Ebből is látható, hogy a hallgatók aktívan közreműködhetnek a csapatban, természetesen a megfelelő tudás birtokában, állandó felügyelettel, támogatással. Kutrik Zsombor is oktatója a versenymérnök képzésnek, igyekszik a szaktudásával egyszerre segíteni a csapatot és a jelen lévő hallgatókat.

Egy „átlagos edzésnapon” szinte minden témát érintünk, ami a versenyzéssel kapcsolatos és persze minden újonnan érintett témát részletesen átbeszélünk. Legyen az a motor állványra tétele, vagy akár egy data-recording által rögzített adat elemzése. Közben a versenyzővel egyeztetünk és az esetleges állításokat is a diákokkal közösen végezzük, elmagyarázva a miérteket. 2-3 ilyen alkalom után már a diákokra bízzuk a feladatot, természetesen felügyelet mellett, de a szerszám addigra már az ő kezükben van és nekik is kell kiválasztani azt.

A szaktudás mellett a legfontosabb a motorsport szeretete és az elhivatottság, ezt emelték ki az oktatók, hiszen ez egy komoly, koncentrációt igénylő munka, nem lehet félszívvel csinálni.

Nagyon tetszett az a személyes hozzáállás a versenypályákon, hogy bátran kérdezhetünk, megbeszélünk egy adott problémát és hozzányúlunk közösen a dolgokhoz. Ha kell alkatrészt cserélünk vagy beállítjuk, újra kalibráljuk stb. Továbbá az a tény, hogy egy elért siker érdekében sok embernek ott kell lenni és mindenkinek a legjobb oldalát és a legjobb hozzáállást kell nyújtani. Tehát az atmoszféra az nagyon jó volt a versenypályákon. Teamwork.” – Keresztes Benő, a képzés elsőéves hallgatója szerint tehát egyaránt kell szakmailag, mérnöki tudásukban és a csapatmunkában is fejlődni az oktatás során és ebben a csapattagok igyekeznek a legjobban a segítségükre lenni.

A képzés keresztféléves, tehát 2022 februárjában indul a következő évfolyam és január 31.-ig lehet rá jelentkezni. Fontos, hogy a képzésben azok is részt tudnak venni, akik nem rendelkeznek a bemeneti feltételeknek megfelelő alapdiplomával! Ők a szakdolgozat leadása és megvédése után egy, az egyetem által kiállított oklevelet kapnak, mely igazolja a képzésben való részvételüket és az elért eredményeiket. Amennyiben a későbbiekben megszerzik a szükséges alapdiplomát, úgy elég a záróvizsgát letenniük, és kiállításra kerül a versenyszakmérnöki diplomájuk is.

Az képzéssel a január 13.-15. között a Hungexpon megrendezett Educatio Kiállításon személyesen is meg lehet ismerkedni, hiszen a Szent István Egyetem standjánál oktatókkal, hallgatókkal, sőt a versenymotorokkal is találkozhatnak az érdeklődők. Az egyéni kérdezési lehetőségek mellett csütörtök délelőtt Talmácsi Gábor is tart a helyszínen egy rövidített, úgymond bemutató órát, hogy ízelítőt mutasson abból, milyen témákat érinthet a tanórája során egy világbajnok.

 

fotó: HRE Team