Szikszai és Kővágó is kiesett diszkoszvetésben

A diszkoszvető Szikszai Róbert és Kővágó Zoltán is kiesett a selejtezőben a berlini atlétikai Európa-bajnokságon.

Az Eb első hivatalos napján a két magyar közül a 23 éves Szikszai Róbert az első csoportban kapott helyet. A selejtezőszint 64 méter volt – vagy a legjobb 12 folytathatta -, a nyíregyháziak U23-as Eb-n és Universiadén harmadik versenyzőjének egyéni csúcsa 64,37 méter, amit idén ért el. Szikszai 61,66 méterrel kezdett – ezzel egyébként az első sorozat után ötödik helyen állt -, majd 61,82 következett. Utolsó kísérlete érvénytelen volt, így nyolcadikként végzett a 13 fős mezőnyben.

„Elsőre finomabban akartam dobni, a másodikra már meghajítottam, de az technikailag nem volt teljesen jó. Lehetett volna egy fél méterrel nagyobb, az valószínűleg döntőt ért volna” – nyilatkozott Szikszai Róbert. Hozzátette, nem csalódott, úgy jött az Eb-re, hogy 62 méter körül szeretne dobni, ami nagyjából sikerült. A nevezési listán a 18. volt, azaz a döntőhöz bravúr kellett volna, Szikszai végül 15. lett.

A 2004-es, athéni olimpián ezüstérmes Kővágó Zoltánnak sem jött össze a döntő. Legnagyobb dobása 59,29 méter volt egy 58,91 méter és egy rontott kísérlet mellett. A fináléhoz 62,19 méter is elégnek bizonyult.
„Itt nüanszok döntenek, mindent megpróbáltam, de nem állt össze a mozgásom” – nyilatkozott az Európa-bajnoki harmadik Kővágó. Hozzátette, úgy érezte, jó állapotban van, de a 30 másodperces szabály – ennyi idő van a dobás elvégzésére – nem segíti a koncentrációt. Szerinte ennek is betudható, hogy a favoritok közül többen – a világbajnok lengyel Piort Malachowski vagy az olimpiai bajnok Christoph Harting – érvényes kísérlet nélkül búcsúztak.

A 39 éves Kővágó 20 éve, Budapesten indult először Eb-n, s elmondta, ha a magyar főváros megkapja a 2023-as vb rendezését, akkor célba veszi az indulást.

(MTI)