Szlalomverseny a városban

A dunaújvárosi szlalom futam versenyzőinek egy különleges pályán kellett megküzdenie. A Dunai Vasmű bejárata előtt, igen nagy területen készült el az utcai versenypálya. Ez tartogatott kihívásokat, hiszen szűk, tereptárgyakkal teli és igen kanyargós. De 69 nevező várta a rajtot.

A trükkös pálya

Rendhagyó futam volt az 1. Duna Szerszám Kupa, amely a Magyar Szlalom Bajnokság ötödik versenyeként tartottak október 10-én. Ez a verseny utcai pályán, külön depóval és igen trükkös vonalvezetéssel adott feladatot a versenyzőknek.

Sződy Szabolcs és Zsolt, a Track Racing versenyzői örömmel látták milyen pályára számíthatnak:

„Elfoglaltuk helyünket a depóban. Nagyon korrekt terület, pontosabban piactér ez. Aztán egy négysávos út túloldalára sétáltunk át, ahol az 1950-ben alapított Dunai Vasmű bejárata van. Előtte épült a pálya, amit a pályabejárás során megnéztünk. Hát, mindenki nyelt egyet ennek láttán. Egyes helyeken nagyon szűk, szinte át kell gurulni és aztán lehet gázt adni. Illetve sok a padka. Nagyon kell figyelni, hibára nincs lehetőség. Nekivágunk az autós edzésnek és utána irány az óra ellen a következő kör.” – vették fel a kesztyűt a megmérettetés előtt a Sződy testvérek.

Gumiválasztás

Szabolcs és Zsolt két szett gumival érkezett erre a versenyre. A futam előtt még tanakodtak, feltegyék-e a versenygumikat, vagy maradjon az utcai sport gumi. Végül a fél slick versenyabroncsok mellett döntöttek, ami jó választásnak bizonyult később.

Versenykörök

Az edzőkör után tizes csoportokban, rendőri biztosítás mellett keltek át keresztbe a négysávos úton a versenyautók a rajtvárakozóba. Az edzőkör után Zsolt 36-os rajtszámmal kezdte meg első mért körét:

„Ahogy már tapasztaltuk edzőtempóban is, bizony, vannak nagyon szűk részek, és ahol lehet gyorsabban is menni, ott is figyelni kell. Padka mindenhol, közben menni is kell az óra ellen. Fogalmam sincs, mennyit tudok még gyorsulni.” – mondta Zsolt kissé tanácstalanul. Első mért körének ideje 01:44,410 ezredmásodperc lett.

Szabolcs 67-es rajtszámmal indult és egy normál kört teljesített, majdnem azonos idővel, mint fivére:

„Abszolút centizős pálya, ahogy régen megszokhattuk a parkolós szlalompályáknál. A ritmusa meg van, szinte csak kanyar van benne, egy pillanatra nem áll meg a kezünk a kormányon. Van benne munka, ez biztos.” – elemezte a kör technikai részét Szabolcs. Időeredménye 01:44,576 mp lett.

A második körben mindkét versenyző jelentősen gyorsult. Zsolt 01:40,970 mp-es köridejével közel 3.6 másodperccel, Szabolcs 1.8-cal (01:42,737) gyorsabban ért a célba. Minden gyors után gyűjtőben várakoztak a versenyzők, ahonnan tizes csoportokban mentek vissza a négysávos úton a depóba. Az ebédszünet ha rövidebb is volt, de elegendő egy kis pihenésre.

Ezen a versenyen a harmadik kör volt a zárófutam.

Zsolt bár nem érezte olyan jó körnek, mégis leggyorsabb körét futotta:

„Már megtanultam a pályát, már nem okozott meglepetést, így a megfelelő gyorsulás is megvolt. Nem éreztem különösebben, mégis ez lett a legjobb köröm és így számításaim szerint dobogón állok ma.” – örült Zsolt a köridőnek, ami 01:40,302 mp lett.

Szabolcs két tizeddel volt lassabb előző körénél, ami nem feltétlenül számottevő. Mondhatjuk, két szinte egyforma kört autózott:

„Próbáltam egy kicsit gyorsabb lenni, talán úgy is éreztem, de ha úgy vesszük ez sem volt sokkal lassabb, megfelelő a második körömmel az összesítésre. Jó pálya volt, jó körök, de többet most nem tudtam kihozni ebből a napból.” – látta reálisan versenyzését Szabolcs. A zárókörének eredménye 01:42,973 mp lett.

Díjkiosztó

Az S3-as kategória harmadik helyét Zsolt szerezte meg. Szűk fél másodperccel lemaradva a második helytől, de ezzel is igen elégedett volt. Szabolcs negyedik lett.

Pontállás 5 futam után (a 6-ból):

S3 Széria kategória 1401 – 1600 ccm között

1. Sződy Zsolt Opel Tigra 60
2. Ambrus Máté Renault Clio 50
3. Sződy Szabolcs Opel Tigra 42
4. Gajdos Dániel Gergő Abarth 32
5. Baglyas Dániel Attila Mazda Mx-5 16
6. Vida Zoltán Suzuki SX4 8
7. Bodó István Renault Twingo 6
8. Ion Alexandru Mazda Mx-5 6

A Sződy fivérek így értékelték a napot:

„Különleges és nehéz nap volt. Új helyszín és új vonalvezetés, ami egy utcai pályaként várt minket, hogy megküzdjünk rajta. Először jártunk itt, de tetszett a szervezés, a verseny lebonyolítás és az egésznek a hangulata. Mindenki, aki teljesítette ezt a versenynapot büszke lehet magára, azt gondoljuk. Különösen, ha még dobogós eredménnyel zárt, hiszen itt összpontosult a figyelem, a gyorsaság és a bátorság. Tapadásunk meg volt, jól döntöttünk, amikor a nap elején kereket cseréltünk. Autónk is jól ment, bár ez a verseny nem a lőerőkről szólt, azért éreztük az Opel 106 lovát a motorban. Elégedetten utazunk haza. Bízunk benne, a jövő évi versenynaptárban is benne lesz ez a helyszín. Mi szívesen jövünk ismét.” – foglalta össze a versenynapot Szabolcs és Zsolt.

A hat fordulós bajnokság idei zárófutamát október 24-én rendezik Visontán. Ez az épített pálya dönti el majd a kategóriák és a bajnokság év végi eredményét. Erről is beszámolunk a futam utáni héten.

Fotók: Track Racing