Szoboszlai Dominik: A gyerekkoromtól az Eb-szereplésig minden átfutott az agyamon

Cosimo Inguscio kiemelte a találkozó után, hogy a második félidőben kifogástalan volt a csapat játéka. Botka Endre megérezte a győzelmet, Szoboszlai Dominik pedig úgy fogalmazott, a társai nélkül nem sikerült volna a győztes gól.

A meccs nehezen indult, az első 15-20 percben nehezen találtuk a helyünket. Látszott, hogy van, aki érezte a nyomást, ami sokkal nagyobb volt rajtunk, mint Walesben, ahol tudtuk, hogy még van egy esély – nyilatkozta a válogatottat Marco Rossi távollétében dirigáló Cosimo Inguscio a mérkőzést követő sajtótájékoztatón – számolt be az mlsz.hu. – Az első félidő további részében kezdtünk magunkra találni, a szünetben tanácskoztunk a szövetségi kapitánnyal is, és tisztáztuk magunkkal, hogy ez a lehetőség kezd kicsúszni a kezeink közül. Látszott a srácokon, hogy nagyon fontosnak érzik, hogy jól teljesítsenek. A második félidőben a srácok teljesítménye aztán semmiféle kivetni valót nem hagyott maga után, megérdemeltük a győzelmet.

A szakember azt is elárulta, a mérkőzés alatt is folyamatosan tartották a kapcsolatot Marco Rossival, aki a karanténból igyekezett segíteni a csapatnak.

– Marcóval folyamatosan kapcsolatban álltunk, szerintem így helyes egy ilyen rendkívüli helyzetben. Ő a szövetségi kapitány, az ő vállán van a felelősség. A szünetben videón beszéltünk arról, min kell változtatnunk, és a cseréket is eldöntöttük. De folyamatosan kapcsolatban voltunk vele a kispadról.

Az újságírók azt felhozták, a szakemberek olaszként tettek rengeteget a magyar futballért. Erre Cosimo Inguscio úgy reagált, nagyon boldogok most maguk miatt, de elsősorban a magyarok miatt.

– Ma este valami olyasmi érett be, amit nagyon régóta készítünk elő, és köszönjük a bizalmat. Nagyjából kilenc éve dolgozunk együtt olaszok, és voltak kísérleteink a magyar nyelv megtanulására, de nem sikerült, Marco, Giovanni Costantino és én megfogadtuk, hogy ha kijutunk az Eb-re, akkor mindent megteszünk, hogy tényleg megtanuljunk magyarul, hiszen érezzük, hogy ez azért akadály.

Végül a szakember még az egész stáb nevében a szertárosoktól Gera Zoltánig mindenkinek megköszönte a munkáját és a bizalmat.

Botka Endre hihetetlen hónapokon van túl: klubjával, a Fradival a BL-ben szerepel, most pedig a válogatottal kvalifikált az Eb-re.

– A találkozó előtt is azt éreztem, hogy nyerni fogunk, és a mérkőzés közben is, hiába vezettek az izlandiak, úgy éreztem, hogy ez meglesz. A meccs előtt beszéltünk róla a csapattal, hogy az egész ország nekünk szurkol. Tudjuk, milyen helyzetben vagyunk, nyolc órakor mindenkinek otthon kell lennie, ezért pláne sokan néztek minket és szerettünk volna nekik örömet szerezni. Ráadásul sokan harcolnak az egészségünkért és most értük is játszottunk, ezért sem hittem, hogy nem fog sikerülni – fogalmazott a játékos. – Marco Rossi a mérkőzés előtt és a szünetben is tudott beszélni videón az egész csapattal. A kapott gólon kívül alig alakítottak ki helyzeteket, végig mi birtokoltuk a labdát. Nagyon nehéz volt őket feltörni, de végül sikerült!

A győztes gólt szerző Szoboszlai Dominik elárulta, a szünetben mindenki üvöltött, hogy „gyerünk, meg tudjuk fordítani”!

– Nem hiszem, hogy mindenki azt várta, én legyek a hős, csak azt várták, hogy tudok segíteni a csapatnak. Lehet, hogy úgymond mégis én lettem a hős, de ez a társaim nélkül nem sikerült volna. Nagyon büszke vagyok a csapatra, végigküzdöttük az egész találkozót, és ennek meg is lett az eredménye. Nagy érzelmi hullámvasút volt az elmúlt időszak, vasárnap még úgy volt, nem jöhetek, majd mégis autóba ülhettem. A gólörömnél pedig végigfutott az agyamon minden, a kiskoromtól odáig, hogy tényleg kint vagyunk az Eb-n.

Az izlandi kapitány gratulációval kezdte sajtótájékoztatóját:

 Öt percre voltunk az Eb-től, ezért érthető, mennyire csalódottak vagyunk, de gratulálunk Magyarországnak, fantasztikus nyár elé néznek – fogalmazott Erik Hamrén izlandi szövetség kapitány a 2–1-es magyar győzelmet hozó találkozó után. – A félidőben a védekezésről volt szó, mert túl könnyen jöttek be közénk a magyar játékosok. Sok mérkőzésen, mikor az egyik csapat vezetéshez jut és a másiknak támadnia kell, néz ki úgy a játék, mint a main. Látszott a játékosokon, mekkora nyomás helyeződik rájuk, kicsit meg is ijedtünk, a védekezésre koncentráltunk, ennek ellenére volt esélyünk a második gól megszerzésére, de a magyar csapat sokkal többet birtokolta a labdát.

A szövetségi kapitány még hozzátette, nagyon fájdalmas élmény ez a vereség csapata számára.

– Rengeteg érzés kavarog bennem, és egyik sem jó. Amennyire örül most a magyar válogatott, annyira szomorúak vagyunk mi. Egy ilyen meccs után a csapat a mennybe vagy a pokolba jut, mi most a pokolban vagyunk.

fotók: mlsz.hu