Utolsó erőpróbájukra készülnek a dragonosok a szegedi VB előtt, és hangolnak az Eb-re

A június igazán gazdag időszak a sárkányhajósok számára, hiszen a győri sárkányhajó fesztivál után június 8 és 10 között már Fadd – Domboriban mérkőznek meg ismételten a csapatok. A három napos versenyfutamokon valamennyi korosztály képviselteti magát, hiszen az U18, Premier, Senior„A” és „B” korosztályban is vízre szállnak a sárkányhajósok.

Kezdődik a sárkányok küzdelme: A Lágymányosi-öbölben indul az elsöprő fesztiválszezon

A nem mindennapi jelenségnek számító 12,5 méter hosszan elnyúló, 115 cm széles kenu típusú hajótestek látványa igazi kuriózumnak számít a hazai vizeken. Az elöl sárkányfejjel, hátul sárkányfarokkal díszített hajókban a hajó orrában ülő dobos adta ritmusra húzzák az evezőket a legénység tagjai, miközben a győzelemhez vezető helyes irány és a

A sárkányhajózás legnagyobb világbajnoksága lesz Szegeden

Harminc ország több mint ötezer versenyzőjét várják Szegedre a Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség és a Magyar Sárkányhajó Szövetség által közösen szervezett 11. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokságra. A Tisza-parti város július 17. és 22. között ad otthont a rendkívül színesnek és látványosnak ígérkező megmérettetésnek, amely a versenyzőszámot tekintve vetekszik a tavalyi