Egyetlen egyszer vezettünk a mérkőzésen: a legjobbkor!

Göteborgi csoda: a magyar női kézilabda-válogatott drámai csatában, 23-22-re legyőzte a horvát együttest a dán-norvég-svéd közös rendezésű világbajnokság középdöntőjének hétfői zárónapján. A nemzeti csapatunk a csoport harmadik helyén végzett, és 10. lett a tornán, így kiharcolta az olimpiai selejtezőn való részvételt. 57820

Strongwoman: nyíregyházi siker a jászberényi állomáson

A mindössze élete második Strongwoman-versenyén szereplő Koczkás Éva bizonyult a legjobbnak a CESA Strongwoman-liga 3. fordulójában Jászberényben. A nyíregyházi sportoló régi vágyát valósította meg azzal, hogy az erőemelő szakágból átnyergelve idén tudatosan is elkezdett erősember-számokra készülni Kónya Gergő felkészítése mellett. Jászberényben a lényegében hazai pályán versenyző, az összetettet vezető Bordás