Három napos Balaton-átevezés Zamárdiban!

Egy hosszú hétvégére várunk mindenkit idén nyáron Zamárdiba, a 2022-es Balaton-átevezésre. Az esemény az előző évek nagy sikereire való tekintettel egy három napos sporthétvége lesz augusztus 5-7. között. Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere szerint, a Balaton-átevezés gyökeret vert a városban és abban bízik, hogy az idei rendezvény még nagyobb sikert arat

Indul a nevezés a nyár nagy eseményére

Ahogy korábban már hírül adtuk, idén is lesz Balaton-átevezés, a mezőny ezúttal már nem Fonyódról, hanem Zamárdiból vághat neki a tónak, hogy Tihany érintésével oda-vissza keresztezze a Balatont. 2021-ben a szervezők mellé partnerként csatlakozik a Red Bull, a márka szerint ez az együttműködés új dimenziókat nyithat meg a résztvevők számára.

Sztárparádé és rekordlétszám a Balaton-átevezésen

Több mint kétezren evezték át a Balatont szombaton a Magyar Kajak-Kenu Szövetség rendezvényén. A Fonyódról indult, mintegy kilenc kilométeres távot surfkajakkal, kenuval, SUP-pal és sárkányhajóval is megtették. A kiváló hangulatú tömegsportrendezvényen bárki elindulhatott, és együtt evezhetett több olimpiai és világbajnokkal, például Szabó Gabriellával, Dombi Rudolffal, Hegedüs Róberttel vagy Boros Gergellyel.