Két arany, egy ezüst, két bronz az Eb pénteki napján

A pénteki napon rendezték az első döntős délutánt a müncheni kajak-kenu Európa-bajnokságon, ahol alaposan bekezdtek a magyar csapat tagjai. Az épeknél a Kőhalmi Emese, Rendessy Eszter páros szerezte az első aranyérmet, a parakenusok közül pedig Juhász Tamás állt fel a dobogó legfelső fokára, de a többi magyar is maradandót alkotott.

Olimpiai ezüstérmes és felnőtt világbajnokok az ifjúsági, U23 vb-csapatban

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség Elnöksége elfogadta a hazai rendezésű ICF ifjúsági, U23 gyorsasági világbajnokságon szereplő magyar válogatott névsorát. A szezon legfontosabb utánpótlás versenyét augusztus 31. és szeptember 4. között rendezik a szegedi Maty-éren. Makrai Csaba és Foltán László szövetségi kapitányok a lehető legerősebb keretet állították össze, amelyben többek között ott

Koló velünk, mi pedig érte futottunk október 23-án, a Népszigeten

Október 23. már hosszú évek óta nem csak az 1956-os forradalom és szabadságharc napja, hanem a Kolonics György Emlékfutásé is, melyet minden esztendőben Koló emlékére rendeznek meg a Kolonics György Alapítvány közreműködésével. Koló a kenuzás mellett a futásnak is hódolt, a Bécs-Budapest Ultramaraton utolsó, október 23-ai befutó szakaszát mindig Ő

Minden számban ott leszünk Tokióban!

"Amiért jöttünk, az megvan!" - nyilatkozta boldogan Hüttner Csaba szövetségi kapitány a csütörtöki nap végén. Hatalmas csatában ugyanis két férfi kenus olimpiai kvótát szerzett az Adolf Balázs, Fejes Dániel-páros C-2 1000 méteren, és a magyar csapat begyűjtötte az utolsó férfi kajakos indulói helyet is azok után, hogy kajakban a Béke