Öt éremmel kezdtek a magyarok a budapesti úszó világkupán

Az őszi szezon kiemelt nemzetközi úszóeseménye a Fina világkupa sorozat, amelynek immár harmadik alkalommal ad otthont Duna Aréna, a bő éremtermésről pedig versenyzőink idén is gondoskodtak. Kós Hubert ott folytatta, ahol Berlinben abbahagyta, hiszen a nyitóállomáson megszerezte élete első világkupa érmét, a Duna Arénában pedig stílszerűen begyűjtötte élete első világkupa

Úszó Vk-extra: Cseh László-búcsú, frontvonalbeliek versenye

Akárcsak a két korábbi úszó Világkupán, ezúttal is lesz extra-program a hivatalos versenyszámok mellett: csütörtökön a frontvonalban dolgozók, azaz egészségügyi, rendvédelmi dolgozók, tanárok részvételével rendeznek úszóviadalt, pénteken pedig a magyar úszócsalád köszön el a sportág élő legendájától, Cseh Lászlótól, aki még egyszer, utoljára beugrik a Duna Aréna medencéjébe, majd a