Kelemen Krisztián: „Elégedettek lehetünk Kovács Bálint idei szereplésével, de jövőre fejlődnie kell”

Egy menedzser dolga ugyan más, mint a versenyzőé, ám amíg utóbbi 200-as tempóval száguld a pályán, addig előbbi hasonló tempóban tárgyal a támogatókkal, izgul a pilótájáért. Ha a kémia működik a két ember között, akkor abból nagy eredmények születhetnek. Ez a fajta kémia megvan Kelemen Krisztián a H-Moto Team tulajdonosa

Kovács Bálint: „Kedvelem a barcelonai pályát, ezért bízok egy jó eredményben!”

A H-Moto Team pilótája, Kovács Bálint ezúttal Barcelonában áll rajthoz a spanyol bajnokság Stock 1000-es kategóriájában: a 22 éves motoros ezzel a hétvégével zárja le a versenyekben igencsak bővelkedő 2023-as szezonját. Az ifjú magyar tehetség reménykedik, hogy a katalán ringen mindezt egy emlékezetes teljesítménnyel teheti meg. 57615

Kovács Bálint megvan az ötödik – de alaposan összetörte magát érte

A H-Moto Team pilótája, Kovács Bálint a múlt hétvégén a legendás belga aszfaltcsíkon, Spa-Francorchampsban újabb 24 órás vb-futamot teljesített a szlovák Maco Racing Team versenyzőjeként. A 21 éves motoros megjárta a mennyet s a poklot, eddigi pályafutása legnagyobb bukását szenvedte el, míg csapata végül a tizenkilencedik helyen végzett. 54484

Kovács Bálint: „Indulhat a hadjárat az IDM-ben”

A H-Moto Team pilótája nem akármilyen körülmények között folytatja idei szezonját, ugyanis a hétvégén a Sachsenringen megkezdődik az IDM 2023-as szezonja, ahol Kovács Bálint teljes szezont teljesít a BMW gyári csapatával, a BCC Alpha Van Zon BMW-vel. A 21 éves motoros alaposan felkészült a világ egyik legerősebb bajnokságában való szereplésre.