Mégis folytatódik a magyar futball – felelős korlátok mellett

Az MLSZ továbbra is kivétel nélkül elfogadja és betartja a hatósági korlátozásokat, ugyanakkor minden lehetőséget megragad, amely felelős körülmények között a futball folytatását segíti. Amíg a hatósági szabályok – bár szigorú korlátozás mellett, de – engedik az edzések és mérkőzések megtartását, az MLSZ a csapatok kérését figyelembe véve dönt a

MOL Magyar Kupa: korábbi győztesek sorsolnak a Puskás Arénában

128 csapat, köztük az első- és a másodosztály teljes mezőnye száll harcba az Európa-liga indulást is jelentő 2021-es címért. A főtáblára az alacsonyabb osztályú együttesek között megyei másodosztályú gárda is kvalifikálta magát. A névadó szponzor szerepvállalásával új lendületet kap az 1909-ben útjára indított sorozat: bemutatkozik az új arculat, indul az

Továbbra is nézőkkel, az előírások betartása mellett

Az MLSZ elismeréssel köszöni a kluboknak az erőfeszítéseket, a szurkolóknak pedig a nagy érdeklődést és támogatást, amelyet az elmúlt hetekben tanúsítottak. A mérkőzések kiváló előkészítés és lebonyolítás mellett zajlanak, a szurkolók nagy többsége felelősen és együttműködően viselkedik a mérkőzéseken. A szurkolói csoportok tagjai az elismerésre méltó buzdítás közben sajnálatosan több