Új rendezvényközponttal és rekordszámú sportággal jön a Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó!

Az ország egyedüli, legnagyobb és legváltozatosabb sportági palettájával nyitja meg kapuit szeptember 15-én, pénteken és 16-án, szombaton a Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, Kőbányán, a Merkapt Sportközpontban. Egy évben két alkalommal, több mint 15 éve várja a látogatókat a helyszín, ahol eseményenként több mint 20 ezer látogató kóstolhat bele

Már közel 3000 nevezés érkezett a Hervis Balaton-átevezésre

Az eddigiek alapján vonzza az érdeklődőket a nyár egyik legnagyobb szabadidősport-rendezvénye, a Hervis Balaton-átevezés. A július 30-án Zamárdiból rajtoló eseményre már közel háromezren neveztek, de a Stopper Úszóházon megtartott keddi sajtótájékoztatón megemlítették azt is, hogy már péntektől izgalmas sportprogramok lesznek a Zamárdi Szabadstrandon. 48225

Koló velünk, mi pedig érte futottunk október 23-án, a Népszigeten

Október 23. már hosszú évek óta nem csak az 1956-os forradalom és szabadságharc napja, hanem a Kolonics György Emlékfutásé is, melyet minden esztendőben Koló emlékére rendeznek meg a Kolonics György Alapítvány közreműködésével. Koló a kenuzás mellett a futásnak is hódolt, a Bécs-Budapest Ultramaraton utolsó, október 23-ai befutó szakaszát mindig Ő