Elkészült az olimpiai torna sorsolása!

Világbajnoki ezüstérmes női válogatottunk könnyebb csoportba került, cserébe a negyeddöntő igencsak izmosnak ígérkezik. A férfiaknál kiegyensúlyozott a hatos – és máris visszavágási lehetőség nyílik a franciákkal szemben. 58806

Drámai csatában legyőztük az olaszokat

A magyar férfi válogatott ötméteresek után 15–14-es győzelmet aratott Olaszország ellen és ezzel szinte biztosan nyert magának egy szabadnapot, valamint egyből bejutott a legjobb 8 közé a dohai világbajnokságon. Kétszer is voltunk kétgólos hátrányban, utoljára másfél perccel a vége előtt, az ötöspárbajban viszont az olaszok jöttek vissza a sírból. A

Magabiztos győzelemmel rajtolt a címvédő magyar válogatott

Sima győzelemmel indította a dohai világbajnokságot férfi válogatottunk, amely a decemberi E.ON-kupán született 15–8-as végeredményt megismételve ugyanilyen arányban múlta felül Romániát. Vogel Soma két ötöst is hárított, a diadal pedig egy pillanatig sem forgott veszélyben. 58499

Varga Zsolt fiatal csapata negyedik lett az Eb-n

Negyedik helyen végzett férfiválogatottunk a zágrábi Európa-bajnokságon, miután az egyre vékonyodó jég úgymond beszakadt együttesünk alatt a zárónapon az olaszok elleni bronzmérkőzésen. Túl sok volt, hogy a taljánok ismét megtalálták a jobbik formájukat a betegségek által egyre jobban gyengített ifjú együttessel vívott találkozón, így simán, 12-7-re győztek. 58123

Eb-elődöntőbe jutott a fiatal pólóválogaottunk!

Ismét elsőrangú csapatjátékot nyújtva, féktelen lendülettel, töretlen akarással és nem utolsósorban elképesztő vagánysággal játszva nyerte meg a szerbek elleni Eb-negyeddöntőt férfiválogatottunk Zágrábban. Négy negyed alatt 10-10-re álltunk, a büntetőpárbajban egy szerb hiba döntött. 58062