Teszt és hangolódás

Hosszú Katinka öt, Milák Kristóf hat, Kapás Boglárka pedig hét rajtot vállal be az úszók utolsó tesztversenyén

Pénteken és szombaton rendezik meg a Duna Arénában az úszók harmadik és egyben utolsó tesztversenyét, amelyre három-három fővárosi, illetve vidéki egyesület nevezte be a legjobbjait – írta az SzPress Hírszolgálat.Ezúttal már nem csak tesztelésről, tehát a másfélhónapos kényszerszünet után elvégzett munka hatékonyságának ellenőrzéséről lesz szó, hanem a hangolódásról is, mert egy héttel később végre „igazi” erőpróba következik. A margitszigeti Négy Nemzet Úszóverseny, amelyen a magyar mellett a cseh, a lengyel és az osztrák úszósport képviselteti magát, számonként 2-2 versenyzővel.

(Milák Kristóf, fotó: Márton István)

Duplán vegyes futamok

Vannak, akik az erejüket a nemzetközi versenyre tartalékolják, és ezért a zártkörű tesztverseny harmadik fordulóját inkább kihagyják, sztárindulókban viszont így sem lesz hiány – szögezte le az SzPress Hírszolgálatnak nyilatkozó Virth Balázs, aki az ötletgazda Selmeci Attilával összefogva immár harmadszor alkotta meg a zártkörű versengés forgatókönyvét. – A nevezési listából kiderül, hogy a tavaly világbajnoki aranyérmet kiérdemlő versenyzőink közül Hosszú Katinka öt, Milák Kristóf hat, Kapás Boglárka pedig hét rajtot vállal be, de kihasználja a medencés versenyzés lehetőségét a nyíltvízi VB-győztes Rasovszky Kristóf is. A forgatókönyvről annyit tudnék mondani, hogy annak nyitottsága és rugalmassága teszi igazán különlegessé és szórakoztatóvá a kétnapos versengést. A rendelkezésünkre álló idővel gazdálkodva nem egy olyan futamot indítunk majd el mi, a versenyzők edzői, amelyekben férfi és női úszók együtt rajtolnak, ráadásul az sincs kikötve, hogy mindenkinek ugyanazt az úszásnemet kell választania. Lesznek tehát duplán vegyes futamok is.

A rajtlistát tanulmányozva kiderül, hogy a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka várhatóan a 200 és 400 vegyesen, a 100 háton és pillangón, valamint a 400 gyorson teszteli magát, míg Milák Kristófnak és az edzőjének a választása az 50, 100 és 200 gyorsra, illetve pillangóra esett. Náluk is többször szólítják majd a rajthoz az „újdonsült menyasszony” Kapás Boglárkát, akit Virth Balázs hat gyors, illetve pillangószámra nevezetett be, amelyek közül viszont az 50 „pillét” a világbajnoknő gyors egymásutánban kétszer is végig fogja sprintelni.

(Hosszú Katinka, fotó: Márton István)

Edzőtársak egymás ellen a 200 pillangón

Kíváncsian várom, hogy mi sül ki a 200 pillangóból, ami Kristóf mellett a tavaly óta velem készülő Biczó Bence és Márton Richárd választott számai között is szerepel – tájékoztatta Selmeci Attila az SzPress Hírszolgálatot. – Világcsúcstartó versenyzőm néhányszor már bebizonyította, hogy a szokásosnál rövidebb idő alatt, illetve kevesebb ráfordítással is képes úgy odatenni magát, hogy csak bámulunk. Most viszont egy olyan esztendő közepénél járunk, amelyhez hasonlót még nem éltünk meg, amelyre olykor a bizonytalanság, máskor pedig a céltalanság következtében a lelkesedés apadása volt a jellemző. Ezért is örülök annak, hogy versenyzők és edzők nem tekintették időpocsékolásnak a tesztversenyeket, amik, ha nem is túl sokat, de valamit azért csak visszaadtak nekünk. Várjuk a Négy Nemzet Versenyét, ami messze több lesz az eddigi háziverseny jellegű versengéseknél, már nem stopperórás, hanem a szokásos időméréssel, külföldi vetélytársakkal, és végre téttel is” – hangsúlyozta Selmeci Attila.

Szalay Péter (SzPress Sporthírszolgálat)

 

fotók :Márton István