Tisztes búcsú a férfi kosárlabda Eb-n: szoros vereség a szerbek ellen

A magyar férfi kosárlabda-válogatott 86-78-ra kikapott Szerbiától vasárnap az Európa-bajnokság isztambuli nyolcaddöntőjében.

Az 1999 után ismét Eb-résztvevő magyarok negyedikként jutottak tovább a kolozsvári C csoportból, a végső diadalra is esélyes szerbek ugyanakkor megnyerték a D jelű hatost úgy, hogy csak az oroszoktól kaptak ki Isztambulban. Ami a közelmúltbeli Eb-eredményeiket illeti, két éve negyedikek lettek Franciaországban, 2013-ban a hetedik, 2011-ben a nyolcadik, míg 2009-ben a második helyen végeztek. Közben ezüstérmet nyertek a riói olimpián és a 2014-es spanyolországi világbajnokságon – mindkét alkalommal az amerikaiak állították meg őket a döntőben -, a 2010-es vb-n pedig negyedikek lettek a Sinan Erdem Csarnokban, amely a vasárnapi nyolcaddöntőnek is otthont adott.

Aleksandar „Sasha” Djordjevic szövetségi kapitány – korábban maga is világ- és Európa-bajnok – Isztambulban csak öt emberre számíthatott a riói hősök közül, köztük azonban ott volt Bogdan Bogdanovic. A 25 éves játékmesterről sokat elárul, hogy idén Euroliga-aranyéremre vezette a Fenerbahcét, a török bajnoki döntő legjobbjává választották, júliusban hároméves, 36 millió dolláros szerződést kötött az NBA-s Sacramento Kingsszel – ezzel rekorder az újoncok között -, s jelenleg 19,8-as pontátlaggal az Eb legjobb dobója.

A két válogatott kétszer találkozott eddig: a 2009-es Eb-selejtezőben mindkét mérkőzés sima szerb sikert hozott.

Az első magyar szurkolók fél órával a kezdés előtt futottak be, a dudaszóig mintegy ötven piros-fehér-zöld zászlós drukker gyűlt össze a lelátón. Allen Rosco triplájával 3-2-nél még a Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány együttese vezetett, aztán a szerbeknél beindult Ognjen Kuzmic, és a 6. percben már 16-3 állt a nagyórán. Ferencz Csaba hármasa és Perl Zoltán duplái visszahozták a reményeket (16-12), majd ismét az ellenfél percei következtek. Kilencpontos hátrányban, Keller Ákos kosarát követően Djordjevic időt kért, de a különbség mégsem nőtt. A 15. percben 33-29-nek tapsolhattak a magyar szurkolók úgy, hogy a két legjobb dobó, Vojvoda Dávid és Hanga Ádám összesen öt pontnál tartott. A nagyszünetben 48-41 volt az állás, azaz a válogatott megnyerte a második negyedet.

A félidei statisztika szerint a szerbek jobban céloztak a mezőnyből (63/47 százalék), háromszor annyi büntetőt dobhattak (12/4) és kétszer annyi lepattanót szedtek (20/10), mint a magyarok.

Térfélcsere után a válogatott hét perc alatt csak öt pontot hozott össze, ezalatt 18 pontra nőtt a hátrány (64-46), ekkor a 222 centis Boban Marjanovic is bekapcsolódott a pontgyártásba. Perlék azonban ekkor sem roppantak össze, és 11 pontra felzárkóztak, az utolsó szakasz viszont már 69-53-ról indult. Hamarosan újra felharsant a „ria, ria, Hungária” a tribünről, mivel Ferencz Csaba negyedik triplájával 69-62 lett az állás, ám ekkor visszajöttek a szerbek legjobbjai, és hamarosan 78-63 volt az eredményjelzőn. A fantasztikus formában, nagy kedvvel játszó Perl időközben a mezőny legjobbjává lépett elő 21. pontjával, majd Ruják András is dobott két hármast. Másfél perccel a vége előtt Djordjevic ismét időt kért 84-77-nél, s a hajrában a szerbek már nem engedték ki a kezükből a meccset.

A fennállásának 15. Európa-bajnokságán szerepelt magyar válogatott a csoportkörben 48 év után nyert Eb-meccset: hétfőn 85-73-ra verte a cseheket Kolozsváron. A nemzeti együttes tíz nap alatt hat mérkőzést vívott a kontinenstornán, ezekből kettőt megnyert, négyet pedig elvesztett. A csapat legjobb dobója Vojvoda Dávid lett összesen 96 ponttal.

A magyarok legutóbb, 1999-ben három vereséggel a 14. helyen zártak, előtte pedig 1969-ben nyolcadikok lettek Olaszországban. Utóbbi Eb-n még nem rendeztek kieséses szakaszt: a két hatosból az egyik negyedik helyén zárt a csapat, így az 5-8. helyért küzdhetett, ahol mindkét meccsét elvesztette.

Az Ivkovics-legénység kedden reggel 7.55 órakor érkezik meg a Liszt Ferenc Repülőtérre.

Eredmény, nyolcaddöntő:
Szerbia-Magyarország 86-78 (24-16, 24-25, 20-12, 17-25)
pontszerzők: Bogdanovic 17, Kuzmic 17, Mícvan 14, Marjanovic 14, Lucic 11, Jovic 9, Milosavljevic 4, illetve Perl 22, Ferencz 15, Vojvoda 11, Keller 8, Ruják 6, Karahodzsics 6, Eilingsfeld 4, Allen 3, Wittmann 2, Hanga 1

További eredmények:
Lettország-Montenegró 100-68 (27-15, 27-22, 29-15, 18-16)
Spanyolország-Törökország 17.45
Horvátország-Oroszország 20.30

A magyar férfi válogatott szereplése az eddigi Eb-ken:
1935, Svájc – 9. hely
1937 – nem jutott ki
1939, Litvánia – 7.
1946, Svájc – 3.
1947, Csehszlovákia – 7.
1949-1951 – nem jutott ki
1953, Szovjetunió – 2.
1955, Magyarország – 1.
1957, Bulgária – 4.
1959, Törökország – 4.
1961, Jugoszlávia – 6.
1963, Lengyelország – 4.
1965, Szovjetunió – 15.
1967, Finnország – 13.
1969, Olaszország – 8.
1971 – 1997 – nem jutott ki
1999, Franciaország – 14.
2001-2015 – nem jutott ki
2017, Kolozsvár és Isztambul – nyolcaddöntő

(MTI)

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?