Tisztújítás a Világhálón

A LEN Budapestről a Világhálóra költözteti a november 8-i tisztújító kongresszusát. Oda a hazai pálya előnye, de Dr. Szabó Tünde így is esélyesként kandidál.

Az 1926-ban Budapesten megalakított Európai Úszó Szövetség 94 esztendős történetében először fordul elő, hogy a tisztújtó kongresszusát nem egy kijelölt városban, a tagszövetségek ott összegyűlt képviselőinek jelenlétében, hanem virtuális forgatókönyvet követve abszolút  semleges „színhelyen” szervezi meg. Nevezetesen a Világhálón – írta az SzPress Hírszolgálat. Az olasz Paolo Barelli vezette sportszervezet döntéshozói meg vannak győződve arról, hogy a formabontó esemény így is ugyanolyan eredményes lesz, mint az eddigiek, a voksolásnál pedig egyetlen tagszövetség érdekei sem sérülhetnek meg.

Budapest kétszer is készen állt

Természtesen sajnáljuk, hogy ennek a fontos eseménynek az eredeti elképzeléstől eltérően nem a magyar főváros adhat otthont , de ebben a koronavírus sújtotta világban az egyedüli jó megoldásként fogadjuk el a LEN döntését – hangsúlyozta dr. Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, aki a munkatársaival együtt már májusban, majd a halasztást követően novemberben is készen állt volna a kongresszus lebonyolítási feltételeinek megteremtésére.

Jóleső érzéssel nyugtáztuk, hogy Barelli elnök úr a tagszövetségekhez eljuttatott levelében Dr. Szabó Tündének, az EMMI sportért felelős államtitkárának, és nekem is köszönetet mondott az eddigi erőfeszítéseinkért, hangsúlyozva, hogy a kongresszus forgatókönyvének megváltoztatása kényszerű döntés volt.

Mint ismeretes, a 2020-as úszó, műugró és műúszó Európa-bajnokság magyar szervező bizottsága a sporteseményekkel együtt, illetve azok előestéjén már tavasszal készen állt a tisztújító kongresszus megrendezésére. A COVID-19 második, az előzőnél is több veszéllyel fenyegető támadása miatt Budapest november 8-án sem töltheti be a házigazda szerepét, ami a tisztségekre pályázó magyar szakemberek számára a hazai pálya előnyének elvesztését jelenti.

Úgy gondolom, hogy magyar kandidálók a maguk területén kivétel nélkül nagy elismerésnek örvendenek, azt viszont csak remélni tudom, hogy az internetes szavazást megelőző napok háttéregyeztetései és a különféle lobbik nem terelik rossz irányba a dolgok menetét” – hangsúlyozta a MUSZ elnöke, aki úgy gondolja, hogy az alelnöki tisztre és a BÜRO tagságra egyaránt pályázó Dr. Szabó Tünde megválasztásának esélyei a megváltozott körülmények között is igen jónak ígérkeznek.

Egy korszak vége

A MUSZ első embere megerősítette azt az értesülést, miszerint a magyar szövetség által támogatott jelölteknek a LEN svájci székhelyére elküldött listáján nem szerepel Gyárfás Tamás neve, aki 2004-től egészen mostanáig meghatározó szerepet töltött be az európai sportszervezet vezérkarában, az öt alelnök egyikeként, a BÜRO tagjaként, legutóbb pedig a LEN gazdasági vezetőjeként. A folytonosságot így Szabó Tünde megválasztása jelentené, aki korábban főtitkári, majd alelnöki tisztet is betöltött a Magyar Úszó Szövetségben, kiváló hátúszóként pedig olimpiai, világ – és Európa-bajnoki ezüstérmeket nyert.

Megerősítve Wladár Sándornak a kongresszus megrendezésével kapcsolatos szavait, Paolo Barelli, a LEN elnöke a következőket hangsúlyozta:

(Paolo Barelli, a LEN elnöke és Dr. Szabó Tünde, fotó: Fotó Derencsényi István, MUSZ)

A COVID-19  világjárvány két alkalommal is keresztülhúzta a kongresszus budapesti lebonyolításával kapcsolatos terveinket. A hagyományos formához semmiképpen sem ragaszkodhattunk, ezért választottuk a virtuális megrendezés forgatókönyvét. Nem lehettünk biztosak abban, hogy a beutazássalkapcsolatos korlátozások, az egyes

országokban bevezetett, időről időre változó korlátozó intézkedések nem akadályozzák meg a tagszövetségek némelyikét abban, hogy a képviselőiket elküldhessék Budapestre, és ezt a repülőjáratok számának csökkenése még csak nehezítette volna. Köszönhetően a rendelkezésünkre álló telekommunikációs és multimédiás eszközöknek, biztosak lehetünk abban, hogy a tagszövetségeinket összekapcsoló konferenciabeszélgetés tökéletes megoldást jelent a kongresszus és az ahhoz kapcsolódó tisztújítási procedúra lebonyolítására” – hangsúlyozta a 66 esztendős sportdiplomata, akit néhány héttel ezelőtt az olasz úszószövetség (FEDERNUOTO) közgyűlése megerősített elnöki tisztében. Új megbízatása, ezúttal megszakítás nélkül sorrendben már a hatodik, 2024-ig szól.

Szalay Péter (SzPress Sporthírszolgálat)

 

fotó: Fotó Derencsényi István, MUSZ