Több mint 20 év után nem lesz magyar női teniszező a top 140-ben

Több mint 20 év után hétfőtől nem lesz magyar női teniszező a világranglista első 140 helyezettje között.

Ezen a héten a legjobb magyar, a 106. Babos Tímea kikapott Monterreyben az első fordulóban a szerb Ivana Jorovictól (100.), és mivel tavaly csak a döntőben maradt alul a mexikói tornán – a kétszeres Grand Slam-bajnok Garbine Muguruzával szemben -, a magyar szövetség számításai szerint minden bizonnyal kicsúszik a legjobb 140-ből – írta szerdán az MTI.

Hasonlóan jár Stollár Fanny (126.) is, aki hétfőn Charlestonban búcsúzott a nyitókörben a spanyol Sara Sorribes Tormo (78.) jóvoltából. A 20 éves magyar teniszező a tavalyi nyolcaddöntős pontjait nem tudta megvédeni az Egyesült Államokban, így ő is a 140-en kívülre kerül.

Az MTI, illetve a női tornákat szervező WTA nyilvántartása szerint legutóbb 1998. szeptember 27-én fordult elő, hogy nem szerepelt magyar a top 140-ben. Akkor Kuti Kis Rita ugrott előre a 146. helyről, és októberben már a top 130-ban jegyezték őt. Azóta folyamatosan ott voltak a magyarok a legjobbak között, a rekordot pedig Szávay Ágnes tartja, aki 2008. április 14-én a 13. helyen állt.

Az abszolút magyar csúcstartó Temesvári Andrea, aki 1984. január 23-án a hetedik helyet foglalta el.