Több mint 5000 nevező a Riska Virtuális Zúzmara Futófesztiválon – videó

55 ezer (valóságos) kilométer és 920 000-, Ft jótékonyság az év első virtuális futóversenyén.

A BSI tájékoztatása szerint a jelenlegi helyzetben, amikor nem lehet szabadidősport-eseményeket sem rendezni, reneszánszukat élik a virtuális futóversenyek. E különleges rendezvények keretében a választott távot nem egy valóságos rendezvényen, hanem tetszőleges helyszínen teljesítik a résztvevők, a teljesítés igazolását online felületre töltik fel és postán kapják meg a jól megérdemelt befutóérmet. A Budapest Sortiroda (BSI) a rendkívüli helyzetre reagálva már tavasszal megalkotta saját virtuális verseny szoftverét és sorra hirdette meg virtuális eseményeit, amelyekre 2020-ban csaknem 20 000 résztvevő regisztrált.

„A BSI már 6. éve a Zúzmara Futófesztivállal nyitja az évet és e hagyományos évindító megmérettetés sikere is bizonyítja, hogy a futás 4 évszakos sportág, amit télen sem kell szüneteltetni. A járványhelyzet következtében most ezt a versenyt is csak virtuális formában rendezhettük meg, ennek ellenére a résztvevői létszám megközelítette a 2020-as valóságos eseményét. A január 17-én lezárult Riska Virtuális Zúzmara Futófesztivál 5 választható távjára -3 km, 5 km, 10 km, 21 km, 42 km- az ország 609 településéről 5033 nevezés érkezett.” – nyilatkozta Kocsis Árpád a BSI versenyigazgatója.

Érdekes adatok

  • 5033 résztvevő, 55 251 teljesített kilométer – mintha egyszer megkerülték volna a Földet az egyenlítő mentén és a második kör egyharmadát is megtették volna.
  • A 3 legnépszerűbb táv az 5 km, a 10 km és a félmaraton volt – ezek valamelyikét választotta a futók 84%-a.
  • Mintegy 400 fő legalább 2 távra nevezett.
  • 6 olyan résztvevő volt, aki mind az öt távot teljesítette.
  • A résztvevők 58%-a nő, 60%-a vidéki.
  • A Fut a cég sorozat keretében most 61 cég 860 versenyzője szerzett pontokat munkahelye számára.

Jótékonyság

A BSI a befizetett nettó nevezési díjak 10%-ával két karitatív szervezetet támogatott a résztvevők által rájuk leadott szavazatok arányában. Így a Látássérültek Szabadidős Sportegyesülete (LÁSS!) 579 600-, Ft, a Sportos Cukorbetegek Egyesülete pedig
340 400-, Ft támogatásban részesült.

A BSI következő virtuális eseménye a Farsangi Vágta 2021

Január 20. és február 17. között igazán változatos távokat (egyéni: 42 km, 30 km, 21 km, 10 km, 5 km és 3 km, családi csapat: 5 km és 3 km) kínál a sportosan farsangolóknak.

Farsangi Vágta – eseményinformáció

A 2021-re tervezett eseménynaptár:

2021. január

2021. március

  • március 20. – 14. Spuri Balaton Szupermaraton:
    – 53 km egyéni és 3 fős csapat (Balatonfüred – Siófok)
    – Maraton (Alsóörs – Siófok)
    – Félmaraton (Siófok)
    – Negyedmaraton (Siófok)

2021. április

2021. május

  • május 8. – 13. Intersport Tour de Tisza-tó
  • május 15. – 9. kerékpáros nap Gárdony

2021. június

  • június 5. – 26. Női Futógála
  • június 12. – Brutálfutás 10.0
  • június 26. – 11. velencei-tavi úszónap, velencei-tavi túratriatlon és túraduatlon (esőnapok: június 27., július 3., 4.)

2021. július

  • július 24. – 27. K&H mozdulj! félmaraton és futófesztivál
  • július 31. – 39. Lidl Balaton-átúszás (esőnapok: augusztus 1., 7., 8., 14., 15.)

2021. augusztus

2021. szeptember

  • szeptember 18. – 24. Kékes Csúcsfutás

2021. október

  • október 9-10. – 36. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál

2021. november

  • november 13-14. – 18. K&H mozdulj! Balaton maraton és félmaraton
  • november 27. – 15. FittAréna

2021. december

  • december 5. – 7. Blikk Mikulásfutás

Tervezett 2022-es események

2022. január

  • január 16. – 7. Zúzmara Félmaraton és Futófesztivál

2022. március

  • március 17-20. – 15. Spuri Balaton és FélBalaton Szupermaraton
  • március 19-20. – Spuri FélBalaton Szupermaraton
  • március 17. – Spuri Balaton Szupermaraton maraton+
  • március 18. – Spuri Öböl Félmaraton
  • március 18. – Spuri Balaton Szupermaraton maraton+
  • március 19. – Spuri MaratonFüred
  • március 19. – Spuri Balaton Szupermaraton maraton+
  • március 20. – Spuri Balaton Szupermaraton maraton+