Története egyik legsikeresebb évét zárta a KSI

Zsoldos Péter elnök szerint története egyik legkiemelkedőbb évét zárta a Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület (KSI).

Az egyesület elnöke az MTI-nek kiemelte, az utánpótlásban nagy előrelépések történtek 2017-ben, s az újonnan felvett karate szakosztályban is remek munkát végeztek, hiszen a formagyakorlatban Európa-bajnoki ötödik Nagy Botond várhatóan az olimpiai kvalifikációért küzdhet majd a következő években.

Felnőtt és utánpótlás világ- és Európa-bajnokságokon, valamint a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) összesen 44 érmet nyertek a KSI versenyzői. Reméljük, hogy idén is hasonlóan sikeresek tudunk lenni, és folytatni tudjuk a munkát, amely révén a KSI kiemelten szolgálja az utánpótlás-nevelést” – fogalmazott Zsoldos Péter, hozzátéve, a nem hivatalos felnőtt egyesületi rangsorban a hatodik helyen áll a KSI.

Kifejtette, az egyesületnek 14 szakosztályban közel 1400 igazolt versenyzője van, akik összesen 20 arany-, 15 ezüst- és 9 bronzérmet szereztek 2017-ben. Felnőtt kontinensbajnokságokon és az EYOF-on két első, három második és két harmadik helyet értek el a KSI-s versenyzők, míg felnőtt vb-n kétszer a dobogó első, háromszor a második fokára állhattak fel. A 32 utánpótláséremből kilenc arany született ifjúsági vb-ken. Kimagaslóan teljesítettek az ifjúsági kajak-kenusok, akik a világbajnokságon hat aranyérmet nyertek.

A KSI pénteken, a Bajnokok Gálája elnevezésű rendezvényen díjazza a nemzetközi viadalokon jól teljesített, az első nyolc helyen zárt versenyzőit felnőtt és utánpótlás-korosztályokban egyaránt. Zsoldos Péter közölte, a díjazást először támogatja a fővárosi önkormányzat, a rendezvény fővédnöke Tarlós István főpolgármester. A gálán külön elismerésben részesül a legjobb KSI-s férfi és női felnőtt és utánpótlás-versenyző.

(MTI)