Tóth Tamás felszabadultan tér vissza – videó

Péntek 13-án, a romániai Nagyváradon (Oradea) rendezi első erdélyi nemzetközi bokszgáláját a Felix Promotion International, mely esemény programjában Magyarország és Románia ökölvívói is helyet kaptak.

A menedzseriroda tájékoztatása szerint a román ökölvívás meghatározó alakjai a Juratoni-fivérek, Bogdán és Cezar. Bogdán jelenleg is AIBA engedéllyel versenyez (APB), míg a sokszoros román amatőr bajnok Cezar-t, stílusa miatt, a szakemberek mindig is a profik között látták reménytelibbnek. A 29 éves cirkálósúlyú versenyző 2014-óta erősíti a hivatásos ökölvívók táborát, s azóta mint a 7 mérkőzését megnyerte. Pénteken a bosnyák Elvis Smajlovic ellen növelheti sikerei számát. A helyi erők közül a korábbi amatőr világbajnok váltósúlyú Flavius Biea (12 győzelem, 1 vereség) is kötelek közé lép, éspedig a grúz Giorgi Gujejiani ellen.

Közel egy év kihagyást követően tér vissza a ringkötelek közé a korábbi WBO interkontinentális kihívó Tóth Tamás „Barbár”, aki őszinte bunyójával szerzett magának hírnevet a hazai sportrajongók között. A 34 éves sportember ugyanakkor teljes megújulást ígér.

„Az utolsó mérkőzésem óta szakmailag minden megváltozott körülöttem; pozitív irányba változtak a körülmények, változott az edzőm. Jelenleg több szakemberrel készülök, nem csak Pintye Szabolccsal. Rigó Balázs, Béni Miklós és Treuer Gábor is rengeteget tesznek hozzá a bunyómhoz technikailag, de természetesen ügyelünk arra, hogy az erőnléti és kondicionális szintem a régi megmaradjon. Hatalmas motiváció nekem, hogy sok impulzus ér minden egyes edzésen”– fogalmazott Tóth.

„Ha visszatekintek az eddigi ökölvívó karrieremre, nyugodtan kijelenthetem, hogy mindent BOKSZ nélkül értem el. Harcosként mentem a szorítóba, és nem ökölvívóként, de úgy gondolom, hogy harcosként komoly dolgokat vittem véghez” – folytatta. „Tudok én bokszolni, de nem bokszoltam, mert nem azt kérték tőlem. Most szabadságot kaptam, és szeretném megmutatni, hogy ugyanazzal a makacssággal, és szívóssággal, de sokkal komolyabb szakmai színvonalon is tudok eredményesen bokszolni!”

A gálán ringbe lép még a juniorként világbajnok, felnőtt Európa-bajnok és olimpikon Bacskai Balázs, a debütáló Hegyi Richárd és Darmos József is.

A Felix Promotion International második idei gáláját Magyarországon a közszolgálati M4 Sport csatorna sugározza majd élőben 21:45-től, míg a romániai sportszerető közönség a DigiSport Romania adón követhetik figyelemmel az eseményeket.

fotó: Felix Promotion