Tótka Sándor: Lapátok félre, futócipők elő, irány a félmaraton!

Tótka Sándor kétszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok valamint ifjúsági olimpiai bajnok kajakozó, a közelmúltban véget ért kajak-kenu vb friss ezüstérmese (K-2 500 m), is részt vesz a hétvégi 32. Wizz Air Budapest Félmaratonon. Első alkalommal nevezett a versenyre, mely az augusztusi világbajnokság után, szeptember 10-én számára tökéletes időpontban kerül megrendezésre, hiszen az ősz általában pihenő időszak a sportágában.

A BSI tájékoztatása szerint a tavalyi 31. Wizz Air Budapest Félmaratonon kísérőként volt jelen, párja indult a versenyen és ekkor ragadta magával az esemény hangulata, s a fejébe vette, hogy idén már ő is indulni fog. Az edzései miatt nagyon sokat utazik a fővárosban, de ilyenkor a forgalomra koncentrál, ninc s ideje a város szépségeire figyelni, pedig elmondása szerint „Budapest  gyönyörű város. Ez az esemény az egyik legjobb lehetőség arra, hogy az ember közelebbről megcsodálja a lakóhelyét, miközben egy fantasztikus hangulatú versenynek is közvetlen részese.   Nagyon jó ötletnek tartom a fővárost átszelő futóversenyeket”.

Az idei kiírásra barátnőjével jelentkezett, s a duóban a 11,7 km teljesítésére jelentkezett, de valójában városnézésnek és kellemes edzésnek fogja fel a vasárnapi programot.  Semmilyen komoly eredményt nem vár, csakis a szórakozás és a hangulat miatt vállalta a kajakos szezonja utáni megmérettetést. „Rendszeresen futok, de nem vagyok egy kimondott erőfutó, egyáltalán nem, kizárólag a rövidebb távokat kedvelem, így jelenleg (még?) elképzelhetetlen a számomra, hogy  valaha is egyéniben induljak a félmaratonon.

A 23 év es Tótka számára  remek időpontban rendezik a 32. Wizz Air Budapest Félmaratont, mert az indulásával nem éri el a kajakos szezonja utáni szokásos leeresztés, sőt formában is tartja magát, s az esemény egyben aktív pihenésnek is kitűnő.

Vélemény, hozzászólás?