Új kedvenc versenye van a sírva célba érő Lubics Szilvinek

A gondos felkészülés és a tudatos versenyzés miatt fizikailag sem terhelte meg az egyhetes sivatagi futóverseny az ultrafutó legendát, aki zokogva ért célba Chilében.

A MOL Csapat hivatalos honlapjának közlése szerint egy rendkívül boldog, kicsit még az élmények hatása alatt álló Lubics Szilvit sikerült elérnünk mindössze két nappal azután, hogy teljesítette élete eddigi legkülönlegesebb versenyét, a Four Deserts sorozat első állomását, az Atacama Crossingot. “A repülőn nem tudtam aludni, úgyhogy csak kedd este ért utol a jetlag, de ez most a legkevésbé sem érdekel.”Olyan boldog vagyok, hogy amikor hazaértünk, egyszerűen muszáj volt kimennem futni egyet” – közölte a MOL-csapat elképedt riporterével az ultrafutó legenda.

Egy hét a sivatagban

Az Atacama Crossing a négy sivatagi futóversenyt magába foglaló sorozat első állomása, amelyet a Time magazin a világ tíz legkeményebb versenye közé sorolt. Nem véletlenül: a teljes 250 km-es táv 2500 méteres magasság felett zajlik, és a hatnapos verseny alatt a futók többször is felkalandoznak 3000 méteres tengerszint feletti magasságba.

Lubics_Szilvia01_2018

A futók mindent magukkal visznek, a szakaszok közti táborokban is csak vizet, illetve egy sátrat kapnak, így kell leküzdeniük a változatos terepviszonyokat, az extrém időjárásingadozást, és persze magát a 250 km-es távot. “Teljesen rendben vagyok most is, és szerencsére a verseny alatt sem voltak olyan gondjaim, amiktől előzetesen tartottam. Azt tudni kell, hogy ez egy nagy ugrás volt az ismeretlenbe, hiszen ez nem klasszikus értelemben vett ultramaraton, hanem inkább egy egyhetes túlélőtábor” – mondta a MOL-csapatnak Szilvia.

Azt kell mondjam – talán kicsit azért is, mert sok dolog volt ismeretlen, és kicsit tartottam néhány tényezőtől – tökéletesen sikerült mind a fizikai felkészülésem, mind a csomagom összeállítása. “Utóbbi nagyon fontos volt, hiszen még soha nem futottam a testsúlyom ötödét kitevő csomaggal a hátamon, így minden grammnak jelentősége volt. Szerencsére az átgondolt felkészülés miatt csak három olyan dolog volt nálam, amit nem használtam fel.

Muszáj volt rákérdeznünk, mi volt az a három. “Egy csősál, ami nem is jött haza velem, egy rövidnadrág, illetve a telefonom, amivel azt hittem, majd sokat fogok fotózni” – mondta nevetve Szilvia.

Megint ült a nyerő taktika

A verseny előtt rengeteg kétely gyötört. Hogy fogom bírni a hátizsákot? Mi lesz, ha nem tudok rendesen enni és inni, ha a gyomrom rakoncátlankodni fog? Hogy fogok tudni futni a homokban, a sziklákon? Hogy bírom majd ki az egy hetet tisztálkodás nélkül? Azt tudtam, hogy a meleget relatíve jól viselem, de mi lesz a fagypont körüli éjszakákkal? Szóval volt kihívás a versenyben bőven.

Lubics_Szilvia03_2018

Pontosan ezért minden szakaszt sétálva kezdtem, mert az első chilei edzéseken azt éreztem, hogy a vártnál jobban megvisel a tengerszint feletti magasság. Nem akartam szétfutni magam, egyáltalán nem érdekelt az időeredményem, csak teljesíteni akartam a távot.

Ennek köszönhetően végig jó erőben voltam, a lábaim is jól bírták a versenyt, egyedül a hátizsák okozott gondot. Fájt a derekam és a vállam, ami nem csoda, hiszen nincs nagy rutinom a málhával futásban” – magyarázta vidáman Szilvia.

Márpedig az a bizonyos batyu nagyon fontos volt, ahányszor elátkozta futás közben az ultrafutó bajnok, annyiszor adott hálát érte éjszaka, amikor a szervezők által felállított, nyolcfős sátorban álomra hajtotta a fejét.

Nagyon jól vizsgázott a hálózsákom, és a melegen tartó párnák is. Fázós vagyok, úgyhogy nagy szükségem volt rájuk, mert éjszaka gyakran fagypont alá esett a hőmérséklet. Jól tudtam pihenni, ami nagyon fontos volt, pedig minden tiszta homok volt, és hát mivel minden futó egy ruhában tolta végig a versenyt, a szagok sem voltak éppen üdítőek, de úgy voltam vele, ez hozzá tartozik egy ilyen verseny hangulatához.

Mindenki sántikál, Lubics Szilvi hasít

Bár volt egy csomó dolog, ami váratlanul ért, úgy gondolom, nagyon jól sikerült maga a verseny is” – mondta Szilvia, aki végül a női mezőny negyedik helyén végzett, korcsoportját pedig természetesen megnyerte. “Például tudtam, hogy lesz folyón átkelés, de a 4-5 helyett, amire számítottam, összesen 39-szer kellett vízben futnunk úgy, hogy néha combig ért a jéghideg folyóvíz. Először még jól is esett, aztán hirtelen azt vettem észre, hogy nem érzem a lábamat, ami azért elég ijesztő volt.

Aztán ott volt a sósivatag, amiben rettenetesen nehéz volt lépni is, nemhogy futni, meg a sziklás talaj, ami pedig nem a kedvencem. De az óvatos taktika kifizetődött, és mivel minden szakaszon voltak olyan részek, ahol lehetett futni is, elég jól tudtam kompenzálni az alkati hiányosságaimat.”
A fegyelmezett futás azért is jött jól, mert míg a második naptól kezdve egyre többen sántikáltak, én végig jól bírtam, fizikailag semmi gondom nem volt. Én elég jó futónak számítottam a mezőnyben, és ahelyett, hogy fáradtam volna, napról napra jobb erőben éreztem magam, így ahol lehetett futni, ott mindig jó időket értem el.
De ezt a versenyt nem lehet összehasonlítani semmi mással. Ez nem egy betonon rendezett ultramarton, vagy hegyi, esetleg sziklás verseny, hanem mindegyikből egy kicsi.

Lubics_Szilvia04_2018

Megvan az új kedvenc

Amikor azt kérdeztük a háromszoros Spartathlon-győztestől, hova helyezi az Atacama Crossingot a teljesített versenyei között úgy a futás nehézségét, mint a teljesítés örömét illetően, a célba érés pillanatát idézte fel.

Még be sem értem a célba, már elkezdtem sírni. Még soha nem éreztem ilyet, a Spartathlonon sem. Olyan érzelmek kerítettek hatalmukba, amiket még soha nem éltem át, a célba érés után egyszerűen képtelen voltam abbahagyni a zokogást. Fogalmam sem volt, miért sírok, csak úgy potyogtak a könnyeim” – mesélte Szilvia.

A Badwater nehezebb volt, jobban igénybe vett, de az Atacama lett a kedvenc versenyem. Ebben minden bizonnyal közrejátszik a káprázatos táj is, hiszen itt olyan természeti körülmények között fut az ember, hogy a lélegzete is eláll. Ahogy felérsz egy dűnére, és felbukkan a végtelen sivatagon túl egy sziklás hegylánc, az egyszerűen fenséges. Indulás előtt megígértem a férjemnek, hogy élvezni fogom a versenyt, és elmondhatom, hogy tartottam a szavam.

Ez az élmény nagyon sokáig elkísér majd.

A sivatag királynője

Abból, hogy Lubics Szilvi a hazatérése után néhány órával már a Zalai-dombság futópályáin tűnt fel, logikusan következik, hogy nem kifárasztotta, hanem feltöltötte a chilei verseny. “Az Atacama a Four Deserts sorozat első állomása. A Gobi March, amit a Góbi sivatagban rendeznek, aztán ott van a Namib Race, ami a Namíbiai sivatagban lesz, és végül a következő, a The Last Desert névre keresztelt verseny, ami az Antarktiszon lesz.

Ha csak azt nézzük, milyen érzéseket szabadított fel bennem ez a verseny, és milyen jó érzéssel gondolok vissza rá, nem kérdés, hogy folytatni akarom ezt a sorozatot” – tette hozzá eltökélten Lubics Szilvi.

fotók: MOL Csapat