Új szakvezetők a futsalválogatottak élén

A férfi futsalválogatott szövetségi kapitánya Turzó József lett, az újjászerveződő női futsalválogatottat Dombó János irányítja a jövőben.

Az mlsz.hu közlése szerint a férfi futsalválogatott 2013-ban kinevezett szövetségi kapitánya, Sito Rivera közös megegyezéssel felbontotta szerződését a Magyar Labdarúgó Szövetséggel. A spanyol szakember irányításával a válogatott kiharcolta a 2016-os szerbiai Európa-bajnokságon való részvételt, az idei kontinensviadalra viszont nem sikerült kijutnia.

A csapat új szakvezetője Turzó József, a Haladás futsalcsapatának vezetőedzője lesz.

A 37 éves Turzó játékosként és edzőként is nyert bajnoki címet a Berettyóújfaluval, irányításával a hajdúsági csapat egy alkalommal a Magyar Kupában is diadalmaskodott. 2016-ban szerződött a Haladáshoz, ahol rövid idő alatt eredményes csapatot épített fel. Turzó József az idény végégig ellátja a feladatát a Haladás csapata mellett, azt követően kizárólag a válogatott mellett dolgozik majd.

A férfi A-válogatott az idei évben felkészülési találkozókon lép pályára, következő tétmérkőzéseit – a 2020-as világbajnokság selejtezőit – 2019-ben játssza le, majd 2020-tól következik a 2022-es Európa-bajnokság új rendszerben lebonyolításra kerülő selejtezősorozata.

A női futsalválogatott 2015 nyarán játszott legutóbb nemzetközi mérkőzést, most új szakvezetővel, az Astrával többszörös bajnok és kupagyőztes Dombó János irányításával szerveződik újjá.

A szövetségi kapitány a klubban végzett munkája mellett látja majd el a szövetségi kapitányi feladatokat.

Az UEFA tavalyi arról döntött, hogy 2019-től kétévente a női futsalválogatottaknak is rendez Európa-bajnokságot, a 2019 februárjában rendezendő első tornára idén ősszel játsszák a selejtezőket, melyeken már Dombó János irányításával vesz részt a magyar válogatott.