Újabb fertőzöttek a Fradinál

Kedden ismét koronavírus-teszten vett részt az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabda csapata, és újabb négy személy tesztje lett pozitív. Összesen tízen..

A fradi.hu szerdai közlése szerint korábban ismert volt, hogy a női kézilabda-csapat múlt szerdáncsütörtökön, majd szombaton is koronavírus-teszten vett részt – az eredmény ismert, bár szerdán mindenki negatív lett, csütörtökön kettő, szombaton pedig négy újabb játékosnak tesztje fertőzést mutatott. Kedden reggel ismét vizsgálták a csapatot, és ezúttal is négy fő, két játékos, és két stábtag szervezetében mutatták ki a koronavírust.

A csapat valamennyi tagja továbbra is a járványügyi előírásoknak megfelelően karanténban tartózkodik, a következő tesztre az ilyenkor előírt protokoll alapján kerül sor. A helyzetről tájékoztatták az Európai Kézilabda-szövetséget és kérték a következő Bajnokok Ligája-találkozó elhalasztását. Kérelmüket az EHF jóváhagyta, vagyis az FTC-Rail Cargo Hungaria – Metz összecsapást későbbi, egyelőre ismeretlen időpontban rendezik meg.

Az FTC eddig is szigorú intézkedéseket tett a vírus terjedésének meggátolása érdekében, és továbbra is mindent elkövet a sportolók, stábtagok és valamennyi munkatársa egészségének megóvásáért.