Újabb két arany, visszaelőzés

Immár hat aranynál és öt ezüstnél jár az éremszámláló a limai junior világbajnokságon – az utolsóelőtti nap Komoróczy Lola Fanni ötven háton nyert, majd a lányok 4×100-as gyorsváltója húzta be az elsőséget óriási fölénnyel. Így a zárás előtt ismét Magyarország áll az éremtábla élén!

Egy nap „szünet” után újraindult az aranytermelés Limában. Az elődöntő után már érezni lehetett, hogy a Bukarestben ugyanezen a távon ezüstérmes Komoróczy Lora Fanni tizedekkel jobb a riválisoknál, és ezt a fináléban is igazolta: 19 századdal előzte meg a japán Nagaokát, azaz a női hátúszó-számokban 2-1-re nyertünk az ázsiaiak ellen (Molnár Dóra ugyebár 1 századdal győzött, majd lett második 200-on és 100-on) – számolt be vasárnap a magyar szövetség.

A napzáró 4×100-as női gyorsváltóban végképp visszaigazolódott, hogy Bukarestben otthagytunk egy aranyat (akkori második úszónk vizet nyelt, és másodpercekig kapaszkodott a kötélbe, mielőtt folytatni tudta). Ezúttal Ábrahám Minna már az első száz után másfél testhossznyi előnnyel adta át a váltót, Pádár Nikolett erre még rátett egy lapáttal, hiszen a mezőny egyetlen 55-ön belüli idejét úszta. Gyurinovics Lili megtartott 1.6 másodpercnyit, amit aztán Molnár Dóra még növelt is (nála századokon múlt az 54-es részidő, 55.06), és végül 1.84 másodpercnyi különbséggel ért előbb a falhoz az olaszoknál.

Ami a többi döntősünket illeti, Bujdosó Zsombor nagyot csatázott 400 vegyesen a bronzéremért – az elöl haladó japán-brazil páros messzebb volt –, ám hiába javított 7 tizedet a Bukarestben ezüstöt hozó idején, az egyes pályán tempózó görög Szofikitisz (aki harmadik lett mögötte júliusban) még többet tudott faragni korábbi eredményén, így Zsombornak maradt a negyedik hely.

Jakl Vivien 1500-on hetedikként ért célba – ne feledjük, ő csupán októberben lesz 14 esztendős! –, míg a délutáni középdöntők egyetlen magyar érdekeltségű versenyében, 100 gyorson Madga Boldizsár a 14. helyen zárt.

Ami viszont tény: az újabb két arannyal visszaelőztük a lengyeleket és a japánokat, így az első helyről várhatjuk a zárónapot.

Újabb két ezüstérem!

Két arany, egy ezüst – és már vezetjük is az éremtáblát

Molnár Dóra: vb-arany is kipipálva

Remek kezdés a junior úszó-vb-n: egy arany- és egy ezüstérmet szereztek a magyarok!

Fotó: facebook.com/uszoszovetseg