Újabb rekord a Balatonon, a NO1 lett az első

Alig több mint kétórás idővel a Király Zsolt kormányozta NO1 hajó nyerte a szombati Félsziget-kerülő balatoni vitorlásversenyt, amelyre rekordszámú, 226 csapat nevezett. A Magyar Vitorlás Szövetség szerint az idei szezonban rendezett versenyeken jelentősen növekedett a résztvevők száma, a szervezet a jövőben is kiemelten kezeli a túravitorlás-versenyzés és a vitorlásturizmus fejlesztését, népszerűsítését.

A hazai szervezet szombati közlése szerint rekordszámú 226 hajó nevezett a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSz) idei utolsó nagyhajós versenyére, a Félsziget-kerülő Széchenyi István Emlékversenyre. A Tihanyi-félszigetet megkerülő, Balatonfüredről szombat kora délelőtt indult 8-30 km/h-s szélben lezajlott versenyt alig több mint 2 órás idővel a Király Zsolt kormányozta NO1 nevű – RC44-es típusú – hajó nyerte meg. A második a Capella 70-es cirkáló lett az Európa-bajnok Pomucz Tamás vezetésével. A harmadik helyet a Lacsny Gergely kormányozta Trentasette szerezte meg. (Az eredmény még nem a hivatalos végeredmény, az az esetleges óvásoktól függően még változhat.)

A Félsziget-kerülő Széchenyi István Emlékverseny egyike azoknak a Magyar Vitorlás Szövetség rendezte versenyeknek, amelyen nem csak a versenyengedéllyel rendelkező vitorlázók indulhatnak el, hanem az amatőr versenyzők is, ezzel is népszerűsítve a túravitorlázást. A verseny egyben az utolsó felvonása a balatoni vitorláshagyományok megőrzése és a klasszikus hajók iránti tisztelet miatt létrehozott négy versenyből álló Klasszikus Kupa-sorozatnak, amelyet a klasszikus hajóosztályokban vitorlázóknak rendeznek meg minden évben.

Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára elmondta: az idei szezon a rekordok éveként vonul be vitorlázás évkönyvébe. “A Félsziget-kerülő mellett rekordszámú nevező volt az idei jubileumi 50. Kékszalag Erste Nagydíjon és a Fehér Szalagon is” – hangsúlyozta a főtitkár, aki szerint évek óta növekvő érdeklődés tapasztalható a túraversenyek iránt. Kiemelte, hogy az idei év nem csak a túraversenyzésben elért rekordok miatt kiemelkedő, hanem azért is, mert az élversenyzők közül Berecz Zsombor világbajnoki címet szerzett Finn dingi osztályban az aarhusi világbajnokságon és tokiói olimpiai kvótát szerzett. Szintén megszerezte az olimpiai indulás jogát a Laser Radiallal versenyző Érdi Mári.

Az utánpótlás-nevelésben szintén fontos előrelépés történt, ezt mutatja, hogy ifjúsági versenyzők száma 2018-ban 356 volt, azaz egy év alatt közel a duplájára nőtt a számuk. A serdülő korú versenyzők száma pedig 21 százalékkal 195-re nőtt. A túra- és kedvtelési célú vitorlázást egyre nagyobb érdeklődés övezi, nem csak a Balatonon, hanem többi magyarországi tavon is.

A Magyar Vitorlás Szövetség amellett, hogy a szerződéses élversenyzőit és az utánpótlás-nevelést támogatja, nagy hangsúlyt fektet a túravitorlázás és a vitorlásturizmus fejlesztésére a következő időszakban.

Fotó: Cserta Gábor / Magyar Vitorlás Szövetség