Újra ringben Kunkli Tivadar tanítványa, Koncz Attila

Márciusi sérülését követően, hosszú lábadozás után visszatért a ringbe Koncz Attila, a HELL Racing Team K1 versenyzője. Az ifjú harcost Kunkli Tivadar készítette fel az amatőr világbajnokságra, ahonnan szép eredménnyel tért haza.

A HRT pénteki közlése szerint Koncz Attila tavaly októberben csatlakozott a magyar energiaital-gyártó sportolói csapatához, a HELL Racing Teamhez, és év végéig számos sikert könyvelhetett el. A 2017-es TEK Gála egyik legizgalmasabb meccsét köszönhettük Koncznak, még úgy is, hogy csak vendégként szállt ringbe. Az estére a thai-boksz legenda, Kunkli Tivadar készítette fel, aki ekkor látta meg a tehetséget a fiatal sportolóban. 2018-ban már együtt kezdték a felkészülést az újabb megmérettetésekre. Márciusban Koncznak váratlan lehetősége adódott részt venni egy világbajnokságon Lengyelországban, ahol a mérkőzés közben kiugrott a válla, ezért orvosai hónapokra eltiltották a meccsektől.

Mostanra azonban Koncz felépült és újra ringbe szállt Olaszországban, a The Unified World Championship rangadón. A tornát október 31. és november 4. között rendezték meg Carrarában. Koncz -81 kilogrammos súlycsoportban indult, ahol a döntőben egy erős ukrán ellenféllel találta magát szemben. A mérkőzés nagyon szoros volt, Attila rúgásai dominánsabbak voltak a küzdelem során, de vetélytársa több ütése is betalált, ezzel pontelőnyhöz jutott, és végül az ő keze lendült a magasba.

Koncz_Attila01_Hell_Racing_Team_2018

„Nem szomorkodom, örülök, hogy végre ismét versenyezhetek, és szerintem kezdésnek nagyon jó egy világbajnoki ezüstérem. Nem sokon múlott a győzelem, de jó visszajelzés arról, hogy milyen irányba kell még fejlődnöm. Már várom a következő meccset, remélhetőleg ott még jobb eredményt érek el!” – mondta a 23 éves versenyző.

„Örülök, hogy részt tudtunk venni ezen a színvonalas rendezvényen, és nagyon elégedett vagyok a versenyzőmmel. A döntőben erősebb ellenfelet kapott, akivel szemben szépen helyt állt, de jogos eredmény született. Levontuk a tanulságokat, fel tudtuk mérni, hol tartunk a felkészülésben és milyen irányban kell még fejlődnünk, így minden erőnkkel azon leszünk, hogy a következő meccsre elérjük a célunkat.” – értékelte a verseny történéseit Kunkli Tivadar.

Attila következő megmérettetése november 17-én lesz Romániában, ahol profi övmeccsen száll ringbe a Mix Kombat Gálán. Koncz múlt évben győzelmet aratott ezen a tornán, most a tavalyi másik győztessel kell megmérkőznie a bajnoki címért.

fotó: Hell