Út Katarba: Ma este kiderül kik lesznek az ellenfeleink a vb-selejtezőn

Ma 18 órakor Zürichben rendezik a világbajnoki selejtezőcsoportok sorsolását, melyet férfi A-válogatottunk a 3. kalapból várhat.

Az online formában, a csapatok részvétele nélkül megtartandó sorsolást követően Marco Rossi szövetségi kapitány az MLSZ Instagram-felületén ad gyorsértékelést a csoportról – írta az mlsz.hu.

Európából 13 csapat jut ki a 2022-es, katari rendezésű világbajnokságra. Ebből tíz (a vb-selejtezők tíz csoportelsője) egyenes ágon, három pedig pótselejtezős rájátszást követően. A rájátszásban a tíz csoportmásodik mellett két válogatott a Nemzetek Ligája-eredmények alapján vesz részt (az a két együttes, amely a vb-selejtezők csoportgyőzteseit és másodikjait leszámítva a legjobb helyen végzett a Nemzetek Ligájában). Az európai vb-pótselejtező három ágon, négy-négy csapat részvételével, elődöntő-döntő rendszerben zajlik majd 2022 márciusában.

A selejtezőcsoportokat alkotó válogatottakat 6 kalapból sorsolják ki, melyek közül ötöt tíz csapat, egyet pedig 5 alkot. Az első kalapba a ranglista első 10 európai csapata kerül majd, a másodikban a ranglista 11-20. helyezettje, és így tovább.

A csapatok kiemelése a FIFA világranglistája alapján:

1. KALAP: BELGIUM, FRANCIAORSZÁG, ANGLIA, PORTUGÁLIA, SPANYOLORSZÁG, OLASZORSZÁG, HORVÁTORSZÁG, DÁNIA, NÉMETORSZÁG, HOLLANDIA

2. KALAP: SVÁJC, WALES, LENGYELORSZÁG, SVÉDORSZÁG, AUSZTRIA, UKRAJNA, SZERBIA, TÖRÖKORSZÁG, SZLOVÁKIA, ROMÁNIA

3. KALAP: OROSZORSZÁG, MAGYARORSZÁG, ÍRORSZÁG, CSEHORSZÁG, NORVÉGIA, ÉSZAK-ÍRORSZÁG, IZLAND, SKÓCIA, GÖRÖGORSZÁG, FINNORSZÁG

4. KALAP: BOSZNIA-HERCEGOVINA, SZLOVÉNIA, MONTENEGRÓ, ÉSZAK-MACEDÓNIA, ALBÁNIA, BULGÁRIA, IZRAEL, FEHÉROROSZORSZÁG, GRÚZIA, LUXEMBURG

5. KALAP: ÖRMÉNYORSZÁG, CIPRUS, FERÖER, AZERBAJDZSÁN, ÉSZTORSZÁG, KOSZOVÓ, KAZAHSZTÁN, LITVÁNIA, LETTORSZÁG, ANDORRA

6. KALAP: MÁLTA, MOLDOVA, LIECHTENSTEIN, GIBRALTÁR, SAN MARINO

A vb-selejtezők 2021 márciusában kezdődnek meg, és 2021 novemberében zárulnak.

A zürichi sorsoláson először az első kalap csapatait húzzák ki, és osztják be a csoportokba, majd ezt követően sorban következnek a többi kalap válogatottjai. A 6. kalap csapatai az F, G, H, I és J-csoportokba kerülnek majd, vagyis ezekben a csoportokba nem 5 hanem 6 csapat kerül.

Mivel a négy Nemzetek Ligája-finalista 2021 októberében – vagyis vb-selejtezős játéknapokon – lép pályára a sorozat négyes döntőjében, így ez a négy együttes (Belgium, Franciaország, Olaszország és Spanyolország) mindenképpen ötcsapatos csoportba kerül majd és közülük nem kerülhet két csapat ugyanabba a vb-selejtezőcsoportba.

Az UEFA Végrehajtó Bizottságának döntése értelmében nem kerülhet egy csoportba Örményország és Azerbajdzsán, Gibraltár és Spanyolország, Koszovó és Bosznia-Hercegovina, Koszovó és Szerbia, Koszovó és Oroszország, valamint Ukrajna és Oroszország. Amennyiben ilyen ütközés alakulna ki a sorsolás során, akkor a kihúzott csapatot az ABC-sorrend szerint következő első olyan csoportba kell áthelyezni, amelyben nem alakul ki ilyen ütközés.

Az UEFA döntése értelmében azon országok közül, amelyekben a kemény téli időjárás könnyen veszélyeztethetné a mérkőzések lejátszását, maximum kettő kerülhet ugyanabba a csoportba. Ezek az országok a következők: Belarusz, Észtország, Feröer-szigetek, Finnország, Izland, Lettország, Litvánia, Norvégia, Oroszország és Ukrajna. Emellett, mint a két legzordabb téli időjárással bíró két ország, Izland és Feröer-szigetek nem kerülhetnek ugyanabba a csoportba. Amennyiben ilyen ütközés alakulna ki, ugyanazt az eljárást kell követni, mint a fentebb említett ütközések esetében.

A csapatok kontinenst átszelő túl sok utazásának elkerülése érdekében 20 olyan párost is kijelöltek, amelyek közül csak egy-egy pár szerepelhet azonos selejtezőcsoportban. Ezek a következők: Kazahsztán és Andorra, Anglia, Franciaország, Feröer-szigetek, Gibraltár, Izland, Málta, Észak-Írország, Portugália, Írország, Skócia, Spanyolország, illetve Wales. Ugyanezen metódus alapján Azerbajdzsán Izlanddal, Gibraltárral illetve Portugáliával, Izland pedig Örményországgal, Ciprussal, Georgiával és Izraellel alkot ugyanilyen párokat.