Vágó Fanny a Fradiban!

Bajnokok Ligája-rutinnal rendelkező gólerős támadó érkezett női labdarúgócsapathoz!

A fradi.hu közlése szerint Vágó Fanny szegedi születésű 27 éves támadó, az osztrák St. Pöltentől érkezik a Ferencvároshoz!

Felnőtt pályafutása az akkor még a magyar női labdarúgás élmezőnyébe tartozó I. FC Feminában kezdődött, majd egyéves németországi kitérő után hazajött, ahol a Győr után az MTK-t is erősítette. 2011-ben egy évig Izlandon légióskodott, mígnem 2015-ben az MTK-ból az osztrák St. Pölten csapatába szerződött, amellyel többször a Bajnokok Ligájában is játszhatott.

Vágó Fannyt kétszer is az év női labdarúgójának választották, ehhez hozzájárult rendkívül gólerős játéka is: az MTK-ban összesen 119 találatig jutott, de izlandi és osztrák csapatában is szórta a gólokat. Többszörös bajnok és kupagyőztes is.

Újdonsült támadó a női A-válogatott alapembere, 2018-ban egy elit társaságba is bekerült: ő lett a harmadik női labdarúgó, aki 100-szor húzhatta magára a címeres mezt.

– Óriási öröm egy ekkora klubhoz tartozni – kezdte Vágó Fanny– Nagy boldogság, hogy itt folytathatom a pályafutásomat, remélem sok sikert fogunk aratni közösen. Talán most harmadjára kerestek meg újra a Ferencvárostól. Amikor egy edző ennyire szeretne leigazolni, akkor érdemes komolyan elgondolkodni. Ezt a bizalmat gólokkal szeretném meghálálni. Várom az új kihívásomat, mindent meg fogok tenni a pályán. Remélem, a rutinommal sokat hozzá tudok majd adni a Fradi játékához!

A csapat vezetőedzője, Dörnyei Balázs szerint rendkívül fontos erősítés érkezett.

– Még mindig nagyon fiatal a csapatunk, ezért egy olyan játékost szerettünk volna igazolni támadó poszton, aki megfelelő szintű profi külföldi tapasztalattal rendelkezik és igazi győztes karakter. Fanny emellett rendkívül sokoldalú, gólerős játékos is, így könnyen beépíthető a csapatunkba. Egész biztos vagyok benne, hogy nagy erősítés lesz számunkra – mondta vezetőedző.

Vágó Fanny a következő, 2019/2020-as szezontól segítheti a pályán a Ferencvárost.

 

fotó: fradi.hu