Valter Attila: „minden képzeletemet felülmúlta”

A 29. helyen legjobb magyarként célba érő Valter Attila „egészen őrületesnek” nevezte azt a hangulatot, amelyet a magyar szurkolók varázsoltak a 105. Giro d’Italia országúti kerékpáros körverseny pénteki nyitószakaszán.

Verseny közben mondtam is Fetter Eriknek, ha annyi ötszázast kapnék, ahányan a nevemet kiabálták az út mentén, akkor megvehetném a Vajdahunyadvárát. A mezőnyben is sokan kérdezték, hogy számítottam-e ilyen őrületes hangulatra, de ez minden képzeletemet felülmúlta” – mondta a Groupama-FDJ magyar versenyzője.

Valter arról is beszámolt, hogy Esztergomig maximálisan ki tudta élvezni az ünneplést, utána viszont a nyugalmat felváltotta az idegesség a mezőnyben.

Kicsit vegyes érzéseim vannak, mert talán a legjobb tíz reális lehetett volna. Azt gondoltam, jó pozícióban vagyok, mert együtt jöttem Alejandro Valverdével, ami mindig nyugtatólag hat, de ezúttal ez mégsem volt kifizetődő. Lehettem volna előrébb is

– értékelte saját teljesítményét a harmadik Giróján induló 23 éves kerekes, aki azt azért hozzátette: még sosem kezdett ilyen jól háromhetes viadalon, ez pedig bíztató lehet a folytatásra.

A szombati időfutammal kapcsolatban kifejtette, mivel nem az összetettre koncentrál, ezért nem fog felesleges kockázatot vállalni, sokkal inkább minden percét és méterét élvezni szeretné a versenynek.

A két éve 27., tavaly 14. helyezett Valter, aki az előző kiírás alkalmával három napon át viselte az összetett első helyezettjét illető rózsaszín trikót, idén azzal a céllal vágott neki a viadalnak, hogy szakaszt nyerjen.

Van der Poel nyerte az első szakasz a Giron

Szombaton a 9,2 kilométeres budapesti egyéni időfutam következik, az első induló 14 órakor rajtol a Hősök teréről, ahonnan a Budai Várban lévő Szentháromság térre tekernek a versenyzők. A 105. Giro d’Italia mezőnye összesen 3445,6 kilométert tesz meg, amíg célba ér május 29-én a veronai időfutamon.

 

fotó: MTI / Mohai Balázs