Változás a magyar csapatban: Bálizs Bence helyett Arany Gergely a keretben

Bálizs Bence nem lesz ott a 90 éves a Magyar Jégkorong Szövetség rendezvényen, sérülés miatt csapattársa Arany Gergely került a csapatba a Lengyelország elleni mérkőzésre.

A magyar szövetség hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint Bálizs Bence az előző Erste Liga mérkőzést is kihagyta sérülés miatt, de remélte, hogy teljesen rendbe tud jönni a hétvégére. Nem sikerült teljesen felépülni, emiatt inkább nem vállalja fellépést, nehogy tovább súlyosodjon az állapota.

Arany Gergely bekerült tehát a keretbe, aki debütálhat a felnőtt válogatottban, amennyiben jégre lép. A fiatal kapus volt már a felnőtt keret tagja, de pályára még nem lépett a nemzeti csapatban. A 2017-es Divízió 1/A világbajnokságon is ott volt Kijevben, de biztonsági tartalék volt, így nem játszott.

Arany mellett az UTE csatára Justin Cseter is debütálhat a nemzeti csapatban.

A magyar férfi felnőtt válogatott szeptember 30-án este 19-órától lép pályára Lengyelország együttese ellen a Papp László Budapest Sportarénában, az eseményre még kaphatóak jegyek az alábbi linken.

A magyar válogatott kerete: 

Név Pozíció Klub
Arany Gergely K MAC Budapest
Duschek Dávid K Dunaújvárosi Acélbikák
Dudás Jesse V MAC Budapest
Garát Zsombor V MAC Budapest
Gőz Balázs V DVTK Jegesmedvék
Kiss Dániel V UTE
Kovács Bronson V MAC Budapest
Varga Arnold V UTE
Vojtkó Mátyás V DVTK Jegesmedvék
Benk András Cs UTE
Cseter Justin Cs UTE
Dansereau Keegan Cs MAC Budapest
Galanisz Nikandrosz Cs DVTK Jegesmedvék
Magosi Bálint Cs DVTK Jegesmedvék
Miskolczi Márk Cs DVTK Jegesmedvék
Nagy Gergő Cs MAC Budapest
Nagy Krisztián Cs MAC Budapest
Orbán Brance Cs MAC Budapest
Pavuk Attila Cs DVTK Jegesmedvék
Sági Martin Cs UTE
Terbócs István Cs MAC Budapest
Tóth Adrián Cs DVTK Jegesmedvék
Stáb
Jarmo Tolvanen Vezetőedző
Majoross Gergely Segédedző
Szilassy Zoltán Segédedző
Farkas Tamás Kapusedző
Bagonya Imre Fizikotarapeuta
Sashalmi Tamás Fizikotarapeuta
Nagy József Felszerelés menedzser
Tornyi Gábor Felszerelés menedzser
Szilágyi Levente Csapatvezető
Imre Lajos Csapatvezető
Závodszky Szabolcs Média menedzser

Vélemény, hozzászólás?