Varasd után Szombathelyen is érmesek

Huzsvár Erik és Szántosi Dávid bronzérmet szerzett a serdülő fiúk csapatversenyében az ITTF Junior Circuit szombathelyi állomásán.

A Magyar Asztalitenisz Szövetség közlése szerint a csoportkörből egyetlen magyar csapatként jutott tovább Huzsvár és Szántosi kettőse, amely a szombati negyeddöntőben meggyőző játékkal verte meg a belgákat.

„Elég jó sorsolás volt ez, elkerültük az ázsiaiakat, a francia és a román csapatot is, de azért a belga sem gyenge – mondta a mérkőzés után Pázsy Ferenc szövetségi edző. – A három nulla simának tűnik, de elég szoros mérkőzéseket játszottak a fiúk. Maximálisan megjátszották, amit kértem tőlük, kreatívak voltak, és mindketten nagyon felpörögtek erre a meccsre.”

Szántosi Dávid emlékeztetett rá, hogy nem ez az első jó közös eredményük Huzsvár Erikkel: „Legutóbb Varasdon döntőt játszottunk, nagyon örülök az újabb sikernek. Jó sorsolást kaptunk, és a lépés is kijött.”

„A nehézséget az okozta, hogy mi számítottunk esélyesnek, nekem pedig az elején az is terhet jelentett, hogy Magyarországon játszunk, az edzőink szeme előtt. Ezen azonban átlendültem, és utána már jól ment a játék” – nyilatkozta Huzsvár Erik.

Az elődöntőben a román csapat következett soraiban Iulian Chiritával és Darius Movileanuval. Róluk elég annyit tudni, hogy az egy hónapja megrendezett Európai Top 10 bajnokságon Movileanu lett az első a serdülő fiúk között, Chirita pedig a második. Ennek ismeretében érthető, hogy miért lett háromszor 3:0 nekik. A magyar fiúk a bronzéremre is büszkék lehetnek.

Huzsvár Erik még további két számban küzdhet a dobogós helyezésekért, hiszen egyesben kiemeltként csak vasárnap kezd a serdülőknél, míg párosban második kiemeltként a nyolcaddöntőben folytatja a mexikói Rogelio Castro oldalán.

„Szántosi Dávid és Lei Balázs is továbbjutott csoportmásodikként egyéniben – számolt be a többi, még versenyben lévő magyar fiúról Pázsy Ferenc. –Szántosinak nehéz is volt a csoportja, többek között egy kínaival, akitől sajnos kikapott. Lei Balázsnak nagyon szép eredmény, hogy továbbjutott a csoportjából.”

A serdülő lányoknál négyen (Tanács Nóra, Molnár Kendra, Hudák Dorina, Volentics Anna) vették sikerrel a csoportkört, míg párosban Müller Evelin áll még a román származású, finn színekben versenyző Maria Girlea partnereként.

„Nagyon elégedett vagyok azzal, hogy négyen is főtáblára jutottak – értékelt a serdülő lányokat irányító Tóth János. – Tetszett a hozzáállásuk is, hosszú nap volt, de az utolsó meccsig harcoltak. Müller Evelinék párosával is nagyon meg vagyunk elégedve, jól játszottak, és örömteli, hogy a külföldiekkel is tudunk harmonizálni.”

Eredmények itt.

 

fotó: Magyar Asztalitenisz Szövetség