Vasárnap kezdődik a tokiói judo világbajnokság!

Augusztus 25. és szeptember elseje között a sportág őshazájában, Japán fővárosában, Tokióban rendezik meg az idei világbajnokságot, az olimpiai kvalifikációs sorozat legfontosabb állomását. A színeinket tizenkét judoka képviseli.

A Judoinfo szakportál tájékoztatása szerint a magyar színeket az egyéni küzdelmekben tizenkét judós képviseli, a résztvevőink közül ezúttal egyedül egy sportolónkat, a második helyen álló Tóth Krisztiánt jegyzik a legjobb tíz között a világranglistán, kiemeltként számára elméletileg kicsit kedvezőbb lehet majd a sorsolás, amelyet augusztus 24-én szombaton, magyar idő szerint reggel hét órakor tartanak majd meg Tokióban.

Négy indulónk állhatott már felnőtt világbajnoki dobogón (Ungvári Miklós három alkalommal is, Csernoviczki Éva, Karakas Hedvig és Tóth Krisztián), közülük Tóth Krisztián vívhatott már világbajnoki döntőt. Amint ismeretes, Magyarország eddig két felnőtt világbajnoki címet tudott szerezni, 1993-ban Kovács Antal, 2005-ben pedig Braun Ákos állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

A magyar judósok a legutóbbi világbajnokságon, Bakuban egy ötödik helyezéssel zártak, Tóth Krisztián révén, aki sorozatban az ötödik felnőtt világbajnokságán is a helyezettek közé került. 2017-ben Budapesten három ötödik helyezést értek el a mieink: Csoknyai László (81 kg), Tóth Krisztián (90 kg) és Bor Barna (+100 kg) jóvoltából. 2015-ben Asztanában öt hetedik helyezést tudtak szerezni judósaink, egy évvel korábban, Cseljabinszkban Tóth Krisztián lett ezüstérmes, 2013-ban, Brazíliában ugyancsak ő érte el a mieink legjobb eredményét, egy ötödik helyezést.

A Riót megelőző öt világbajnokságon viszont remekül szerepeltek judósaink, az összes magyar világbajnoki érem felét ebben az időszakban szerezték! 2005-ben Kairóban Braun Ákos világbajnok lett, Ungvári Miklós pedig bronzérmet nyert. A 2007-es olimpiai kvalifikációs vb-n, Rio de Janeiróban Ungvári Miklós, Hadfi Dániel, Baczkó Bernadett és Mészáros Anett egyaránt bronzérmet szerzett. 2009-ben Rotterdamban Mészáros Anett a dobogó második, Ungvári Miklós és Karakas Hedvig pedig a harmadik fokára állhatott, 2010-ben Tokióban Mészáros Anett lett újra ezüstérmes, három éve Párizsban pedig Csernoviczki Éva és Mészáros Anett nyert bronzérmet.

A magyar válogatott az idei Európa-bajnokságon, a minszki Európa Játékokon egy érmet nyert, Ungvári Attila bronzérmet szerzett.

Az máris óriási siker, hogy ismét lesz magyar bíró a világbajnokságon, ezúttal a legutóbbi világranglista tizennegyedik helyét elfoglaló Gosztonyi Balázst jelölte a Nemzetközi Judo Szövetség!

A világbajnokság a 2020-as tokiói olimpia kvalifikációs versenyei közül is kiemelkedik, az aranyéremért 2000 pontot adnak majd. A tokiói eseményen komoly pénzdíj is gazdára talál, 800 ezer amerikai dollárt osztanak szét az érmesek és edzőik között.

A PROGRAM

AUGUSZTUS 25.,VASÁRNAP (Tv: M4Sport, 22:40, felvételről)
Férfiak, 60 kg (címvédő: Naohisza Takato, japán;
magyar induló: Szabó Csaba, Kecskeméti Judo Club)
Nők, 48 kg (címvédő: Darja Bilodid, ukrán;
magyar induló: Csernoviczki Éva, Ippon Judo Tatabánya)
Rajt magyar idő szerint 2:00 órakor, érmes mérkőzések 12:00 órakor

AUGUSZTUS 26.,HÉTFŐ (Tv: M4Sport, 12:00, élő)
Férfiak, 66 kg (címvédő: Abe Hifumi, japán;
magyar induló: Boros Bence, Kaposvári JK)
Nők, 52 kg (címvédő: Abe Uta, japán;
magyar induló: Pupp Réka, Atomerőmű SE)
Rajt magyar idő szerint 2:00 órakor, érmes mérkőzések 12:00 órakor

AUGUSZTUS 27.,KEDD (Tv: M4Sport, 12:00, élő)
Férfiak, 73 kg (címvédő: An Csang Rim, dél-koreai;
magyar induló: Ungvári Miklós, Ceglédi VSE és Szabó Frigyes, UTE)
Nők, 57 kg (címvédő: Josida Cukasza, japán;
magyar induló: Karakas Hedvig, BHSE)
Rajt magyar idő szerint 2:00 órakor, érmes mérkőzések 12:00 órakor

AUGUSZTUS 28.,SZERDA (Tv: M4Sport, 12:00, élő)
Férfiak, 81 kg (címvédő: Szaed Molla, iráni;
magyar induló: Ungvári Attila, Ceglédi VSE)
Nők, 63 kg (címvédő: Clarisse Agbegnenou, francia;
magyar induló: –)
Rajt magyar idő szerint 2:00 órakor, érmes mérkőzések 12:00 órakor

AUGUSZTUS 29., CSÜTÖRTÖK (Tv: M4Sport, 12:00, élő)
Férfiak, 90 kg (címvédő: Nikoloz Sherazadishvili, spanyol;
magyar induló: Tóth Krisztián, MTK Budapest)
Nők, 70 kg (címvédő: Arai Csizuru, japán;
magyar induló: –)
Rajt magyar idő szerint 2:00 órakor, érmes mérkőzések 12:00 órakor

AUGUSZTUS 30., PÉNTEK
Férfiak, 100 kg (címvédő: Cso Gu Ham, dél-koreai;
magyar induló: Ohát Zalán, Budaörsi SC; Cirjenics Miklós, Atomerőmű SE)
Nők, 78 kg (címvédő: Hamada Sori, japán;
magyar induló: –)
Rajt magyar idő szerint 2:00 órakor, érmes mérkőzések 12:00 órakor

AUGUSZTUS 31., SZOMBAT (Tv: M4Sport, 23:50, felvételről)
Férfiak, +100 kg (címvédő: Guram Tusisvili, grúz;
magyar induló: –)
Nők, +78 kg (címvédő: Aszahina Szara, japáni;
magyar induló: Szigetvári Mercédesz, Mogyi-Bajai JC)
Rajt magyar idő szerint 2:00 órakor, érmes mérkőzések 12:00 órakor

SZEPTEMBER 1., VASÁRNAP (Tv: M4Sport, szeptember 2., 0:15, felvételről)
Vegyes csapatverseny
Címvédő:
 Japán;
Magyarország nem indul
Rajt magyar idő szerint 2:00 órakor

Világbajnokság a televízióban

A világbajnokság érmes mérkőzéseiről az M4Sport más sportesemények függvényében minden nap 12 órától élőben közvetít vagy összefoglalót sugároz. A stream a judo.tv oldalon lesz követhető, az eredmények alakulását (www.ippon.org) figyelemmel követhetik a világhálón, s természetesen mi is beszámolunk a legfontosabb történésekről.

A JUDO MAGYAR VILÁGBAJNOKI
ÉRMESEI ÉS HELYEZETTEI

ARANYÉRMES (2)
Kovács Antal (95 kg, 1993, Hamilton)
Braun Ákos (73 kg, 2005, Kairó)

EZÜSTÉRMES (7)
Bujkó Tamás (60 kg, 1983, Moszkva)
Hajtós Bertalan (71 kg, 1993, Hamilton)
Kovács Antal (100 kg, 2001, München)
Mészáros Anett (70 kg, 2009, Rotterdam)
Mészáros Anett (70 kg, 2010, Tokió)
Bor Barna (open, 2011, Tyumeny)
Tóth Krisztián (90 kg, 2014, Cseljabinszk)

BRONZÉRMES (15)
Varga Imre (+95 kg, 1979, Párizs)
Ozsvár András (open, 1981, Maastricht)
Ozsvár András (open, 1983, Moszkva)
Bujkó Tamás (60 kg, 1985, Szöul)
Bujkó Tamás (65 kg, 1987, Essen)
Csősz Imre (open, 1991, Barcelona)
Ungvári Miklós (66 kg, 2005, Kairó)
Ungvári Miklós (66 kg, 2007, Rio de Janeiro)
Hadfi Dániel (100 kg, 2007, Rio de Janeiro)
Baczkó Bernadett (57 kg, 2007, Rio de Janeiro)
Mészáros Anett (70 kg, 2007, Rio de Janeiro)
Ungvári Miklós (66 kg, 2009, Rotterdam)
Karakas Hedvig (57 kg, 2009, Rotterdam)
Csernoviczki Éva (48 kg, 2011, Párizs)
Mészáros Anett (70 kg, 2011, Párizs)

ÖTÖDIK HELYEZETT (24)
Pulai János (63 kg, 1971, Ludwigshafen)
Varga Imre (+93 kg, 1975, Bécs)
Kiss Endre (80 kg, 1975, Bécs)
Molnár Károly (70 kg, 1975, Bécs)
Varga Imre (open, 1979, Párizs)
Nagysolymosi Sándor (71 kg, 1981, Maastricht)
Fürjész István (65 kg, 1983, Moszkva)
Gyáni János (86 kg, 1985, Szöul)
E. Kovács János (95 kg, 1985, Szöul)
Dubovszky István (+95 kg, 1987, Essen)
Hajtós Bertalan (71 kg, 1989, Belgrád)
Wágner József (60 kg, 1989, Belgrád)
Hajtós Bertalan (71 kg, 1991, Barcelona)
Csősz Imre (open, 1993, Hamilton)
Pekli Mária (56 kg, 1993, Hamilton)
Csák József (65 kg, 1995, Tokió)
Csizmadia Eszter (63 kg, 1999, Birmingham)
Illyés Miklós (73 kg, 1999, Birmingham)
Bor Barna (open, 2008, Levallois)
Tóth Krisztián (90 kg, 2013, Rio de Janeiro)
Csoknyai László (81 kg, 2017, Budapest)
Tóth Krisztián (90 kg, 2017, Budapest)
Bor Barna (+100 kg, 2017, Budapest)
Tóth Krisztián (90 kg, 2018, Baku)

HETEDIK HELYEZETT (21)

Kincses Tibor (60 kg, 1981, Maastricht)
Németh Károly (78 kg, 1983, Moszkva)
Szabó Miklós (86 kg, 1983, Moszkva)
Kékes Ibolya (66 kg, 1987, Essen)
Zsoldos Zsolt (78 kg, 1991, Barcelona)
Nagy Zsuzsa (61 kg, 1991, Barcelona)
Csősz Imre (+95 kg, 1993, Hamilton)
Csák József (65 kg, 1993, Hamilton)
Gránicz Éva (open, 1993, Hamilton)
Hadfi Dániel (100 kg, 2005, Kairó)
Csernoviczki Éva (48 kg, 2007, Rio de Janeiro)
Ungvári Attila (73 kg, 2009, Rotterdam)
Ungvári Miklós (66 kg, 2010, Tokió)
Karakas Hedvig (57 kg, 2010, Tokió)
Joó Abigél (78 kg, 2011, Párizs)
Bor Barna (+100, 2011, Párizs)
Csernoviczki Éva (48 kg, 2015, Asztana)
Karakas Hedvig (57 kg, 2015, Asztana)
Ungvári Miklós (73 kg, 2015, Asztana)
Tóth Krisztián (90 kg, 2015, Asztana)
Bor Barna (+100 kg, 2015, Asztana)