Veres Amarilla: „élveztem a vívást”

A nyerő páros.

A friss paralimpiai bajnok, Veres Amarilla és edzője – korábbi világ- és Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes magyar párbajtőrvívó -, Kovács Iván látható a képen.

A paralimpiai bajnok kiemelte, hogy edzőjének, Kovács Ivánnak a taktikáját sikerült valóra váltania, elképzelték, hogyan kellene ennek kinéznie, hogyan kellene őket megverni, és ez most sikerült.

Egyrészt nagyon büszke vagyok, hogy tökéletesen végre tudtam hajtani azt, amit előre megbeszéltünk. Másrészt pedig elkapott a flow és egyszerűen csak élveztem a vívást, ennek a kettőnek a kombinációja volt, amit lehetet látni” – mondta az MTI-nek értékelve.

Veres Amarilla: “Egy nagy csapatmunka volt, egyedül nem sikerült volna”

Veres Amarilla PARALIMPIAI BAJNOK!

fotó: Magyar Paralimpiai Csapat