Vereséggel zárta a BL-csoportkört a Ferencváros

A Ferencváros nyolc góllal kikapott a norvég Vipers Kristiansand otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó, hatodik fordulójában szombaton.

A Ferencvárosban ezúttal sem léphetett pályára a sérülésből gyógyuló Szikora Melinda, a holland Danick Snelder, valamint a montenegrói Djurdjina Malovic és Bobana Klikovac. A spanyol Nerea Pena betegséggel küszködött a héten, Hornyák Dórának pedig egy ideig ez volt az utolsó mérkőzése, mert gyermekvállalás miatt szünetelteti a pályafutását.

Jól kezdte a meccset a Vipers (5-2), rendkívül gyors, olykor csupán két-három passzból álló támadásaira nem volt ellenszere a gyengén védekező FTC-nek. A magyar csapat a 16. percben már három kihagyott büntetőnél tartott, és a lecserélt kapust, Bíró Blankát hamarosan visszaküldte Elek Gábor vezetőedző, mert Szemerey Zsófia sem tudott védésekkel segíteni.

Támadásban becsúszott több technikai hiba – belemenés, lépéshiba -, és bár a hazaiak némileg visszavettek a tempóból, Linn Jörum Sulland vezérletével négygólos előnyt alakítottak ki a pihenőig.

A szünet után sem változott a helyzet, a magyar csapat védekezésben és támadásban sem tudott olyan hatékonyan teljesíteni, mint ellenfele, amely magabiztosan őrizte előnyét. Az utolsó tíz percben végképp fáradni látszottak a vendégek, ráadásul a norvégok kétszeres olimpiai bajnok kapusa, Katrine Lunde egyre több bravúrt mutatott be, így tetemesre nőtt a különbség.

A Vipers legeredményesebb játékosa Sulland volt nyolc góllal.

A Ferencvárosnak ez volt az utolsó tétmérkőzése idén, legközelebb január 2-án a Győr otthonában sorra kerülő rangadón lép pályára, mivel a bajnokság a november 29-én kezdődő franciaországi Európa-bajnokság miatt szünetel. A Bajnokok Ligája középdöntőjének első fordulóját január végén rendezik.

Az FTC korábban házigazdaként legyőzte norvég ellenfelét, a román CSM Bucurestitől viszont mindkétszer kikapott, így a D csoport harmadik helyén végzett, és csupán két pontot visz magával, mivel a kiesett német Bietigheim elleni két siker nem számít bele a középdöntős pontokba.

Eredmény,
női Bajnokok Ligája, csoportkör, 6. (utolsó) forduló, D csoport:
Vipers Kristiansand (norvég) – FTC-Rail Cargo Hungaria 35-27 (18-14)
a Ferencváros gólszerzői: Háfra 8, Pena, Mészáros 5-5, Hornyák 4, Schatzl 2, Klivinyi, Lukács, Kovacsics 1-1

később:
C csoport: Győri Audi ETO KC-Podravka Koprivnica (horvát) 19.30

(MTI)