Világbajnok az U17-es leány magyar strandkézilabda-válogatott

Az U17-es magyar leány válogatott nyerte a mauritiusi korosztályos világbajnokságot.

A Magyar Kézilabda Szövetség hivatalos honlapjának vasárnapi beszámolója szerint a világbajnoki címért lépett pályára vasárnap a magyar leányválogatott Hollandia ellen, ahol nagyszerű teljesítménnyel aranyérmes lett Pinizsi Zoltán együttese. A magyar csapat Norvégia visszalépésével jutott ki a mauritiusi korosztályos világbajnokságra, ahol a negyeddöntőben Spanyolország legyőzésével jutott be az elődöntőbe, és egyúttal kvalifikálta magát a strandkézilabda szakág első olimpiai megmérettetésére, a buenos aires-i ifjúságiak ötkarikás játékára. Az elődöntőben a portugál válogatott legyőzésével pedig a döntőbe jutott a magyar együttes, ahol a hollandok ellen egy elvesztett és egy megnyert szettet követően, szétlövésben diadalmaskodott, és ezzel megszerezte a világbajnoki aranyérmet. A bronzérmet az argentin csapat érdemelte ki, miután 2:1-re legyőzte a portugál válogatottat.

Pinizsi Zoltán, szövetségi edző: – Nehéz szavakat találni erre a teljesítményre. Nagyon büszkék vagyunk a lányokra, nagyon megdolgoztunk ezért a sikerért. Fantasztikus csapatot hoztunk össze. Köszönjük mindenkinek a támogatást és a sok segítséget.

Novák András, a Magyar Kézilabda Szövetség főtitkára– Elmondhatatlanul büszkék vagyunk a női ifjúsági strandkézilabda-válogatottra, és sok szeretettel gratulálunk a csapatnak, a játékosoknak, a szakvezetőknek, és mindenkinek, aki a siker részese! Már a négy közé jutás, és az ifjúsági olimpián való szereplés kiharcolása is fantasztikus fegyvertény volt, de világbajnoknak lenni felemelő. Bár a magyar kézilabdázás bővelkedik a sikerekben, a vb-arany bármely korosztályban és bármely szakágban különleges teljesítmény!

Horváth Gabriella MKSZ főtitkár-helyettes, a Strandkézilabda Albizottság elnöke: – Leírhatatlanul örülök. Történelmi eseményen, az első utánpótlás világbajnokságon diadalmaskodtak a lányok, egy rendkívűl izgalmas meccsen. Büszkék vagyunk a magyar játékvezetőkre is, akik szintén nagyon jól teljesítettek. Sok sikert nekik, hiszen rájuk vár még egy komoly megmérettetés a világjátékokon is.

U17-es női strandkézilabda-világbajnokság, Mauritius
Negyeddöntők:
Magyarország-Spanyolország 2:1 (19-23, 23-20, 5-4)
Hollandia-Thaiföld 2:0 (24-17, 18-12)
Tajvan-Portugália 1:2 (20-19, 16-17, 6-7)
Argentína-Kína 2:1 (17-14, 16-24, 9-6)

Elődöntők:
Hollandia-Argentína 2:0 (28-19, 22-14)
Portugália-Magyarország 0:2 (18-23, 18-22)

A 3. helyért:
Argentína-Portugália 2:1 (24-23, 16-19, 8-2)

Döntő:
Hollandia-Magyarország 1:2 (24-23, 16-23, 4-7)

Végeredmény:
1. Magyarország
2. Hollandia
3. Argentína
4. Portugália

A magyar leány válogatott kerete:
Benzsay Rebeka (Szentendre), Braun Csenge (Dunaújváros), Gajdos Dorottya Fanni (Szentendre), Hadfi Gréta (Salgótarján), Király Réka (Érd), Landi Gabriella (Érd), Léránt Sára (Szentendre), Pintér Klaudia (KSI), Vitovszki Veronika (Szentendre), Wágner Virág (Érd).

Szövetségi edző: Pinizsi Zoltán
Edző: Győri Ágnes
Technikai vezető: Petrovszki Katalin
Csapatvezető: Neukum Tamás
Masszőr: Varga Dénes

Íme az U17-es strandkézilabda-vb döntője:

fotó: Magyar Kézilabda Szövetség

Vélemény, hozzászólás?