Világbajnok spanyol játékossal erősített az Alba Fehérvár kosárlabdacsapata

A világ- és Európa-bajnok spanyol Carlos Cabezassal erősítette meg keretét az Alba Fehérvár férfi kosárlabdacsapata – jelentették be a klub vezetői hétfői székesfehérvári sajtótájékoztatójukon.

Balássi Imre klubelnök kiemelte, az elmúlt időszakban nem az elvárásoknak megfelelően szerepelt az együttes a bajnokságban, ezért több ponton is változtatásra volt szükség. Decemberben a vezetőedző Dzunics Braniszlavot Jesus Ramirez váltotta, aki irányító poszton kért erősítést. A klubnak sikerült megegyezni a 38 esztendős világ- és Európa-bajnok Carlos Cabezassal, akitől azt várják, hogy stabilitást ad a csapatnak, és Lóránt Péterrel együtt „a vezetőedző meghosszabbított kezeként” lesz jelen a pályán.

Jesus Ramirez hangsúlyozta, olyan játékost kerestek, aki a csapat segítségére tud lenni a szezonban, és így esett a választás a spanyol irányítóra, aki pár nap gondolkodási idő után igent mondott a székesfehérváriak féléves ajánlatára.

Simon Balázs ügyvezető kiemelte, látva első edzésen mutatott munkáját, minden adott ahhoz, hogy Carlos Cabezas vezér legyen Székesfehérváron. Hozzátette, továbbra is öt légiósa lesz a klubnak: decemberben Jacobi Boykins helyére érkezett Martin Zeno, Kyron Cartwrighttal pedig – akinek egészségügyi problémája is kiderült a közelmúltban – közös megegyezéssel szerződést bontott a klub.

A sajtótájékoztatón mutatták be a csapat új másodedzőjét, Joan Cuadratot. A 39 éves nemzetközi tapasztalattal is rendelkező szakember az utánpótlásért felel majd a fehérváriaknál.

(MTI)