Vinícius Paulo a szezon végén távozik a Viditől

Brazil származású, magyar válogatott védő kilenc év után hagyja el a fehérvári klubot.

A Mol Fehérvár FC hivatalos honlapjának csütörtöki közlése szerint a védő kétszer ünnepelhetett magyar bajnoki címet (2015-ben és 2018-ban), hatszor ezüstérmet (2012, 2013, 2016, 2017, 2019, 2020), egyszer Magyar Kupa-győzelmet (2019), egyszer Magyar Kupa ezüstérmet (2015), egyszer Szuperkupát (2012), egyszer pedig Ligakupát (2012).

Összesen 197 alkalommal lépett pályára NB I-es bajnokin, ezeken pedig 10 gólt szerzett. A Magyar Kupában 37 mérkőzést játszott és 3 találatig jutott. 43 nemzetközi tétmeccsen lépett pályára a Vidi játékosaként, ezeken pedig három gólt szerzett.

2017-ben Székesfehérváron magyar állampolgársági esküt tett, majd nem sokkal később be is mutatkozott a magyar válogatottban egy Portugália elleni idegenbeli vb-selejtezőn. A nemzeti csapatban eddig 7 alkalommal szerepelt.

Szeretném mindenkinek, csapattársaimnak, edzőimnek, a stáb tagjainak és a klubnál dolgozóknak, valamint természetesen a szurkolóknak és a városnak is megköszönni az elmúlt majdnem kilenc évet. Soha nem felejtem el az itt eltöltött időt és a közösen elért sikereket” – mondta Vinícius Paulo a molfehervarfc.hu-nak.

Tavaly nyáron ültünk először tárgyalóasztalhoz Vinivel, de nem sikerült a megegyezés, védőnk úgy döntött, hogy inkább új kihívásokat keres. Nem maradt emiatt senkiben tüske, Vinire továbbra is csapatkapitány-helyettesként számított a szakmai stáb. Ezt követően sajnos súlyos sérülést szenvedett, de támogattuk a felépülésében és sikerült is visszatérnie a pályára. A koronavírust követő leállás után, minden tényezőt figyelembe véve újabb szerződésajánlatot kapott játékosunk, aki végül jelezte, hogy azt nem fogadja el, így június 30-a után szabadon igazolható labdarúgóként távozik. Vini a klub történetének egyik meghatározó alakja, akit mindig szívesen látunk majd Sóstón a jövőben is. Köszönjük a munkáját, amellyel számtalan sikerből vette ki a részét, további pályafutásához sok sikert kívánunk – nyilatkozta Kovács Zoltán sportigazgató a molfehervarfc.hu-nak

 

fotó: molfehervarfc.hu