Visszatérhetnek a nézők a sportrendezvényekre

Mától visszatérhetnek a nézők a szabadtéri sportrendezvényekre.

A Magyar Közlöny szerdai számában megjelent rendelet szerint a „szabadtéri rendezvény helyszínén való tartózkodás megengedett”, amennyiben a rendezvény szervezője biztosítja a járvány miatti óvintézkedéseket.

A nézők csak minden negyedik ülőhelyet foglalhatják el, közvetlenül egymás mögött nem ülhetnek és köztük legalább 1,5 méter védőtávolságot kell biztosítani.

Szabadtéri rendezvénynek minősül az olyan program, amely teljes időtartamában minden oldalról fallal körülhatárolt, fedett épületen kívül zajlik, vagy amely során a nézőket az időjárás miatt sátorral védik (például cirkuszsátor), illetve azok is, amelyek a rendezvény céljából épített fallal körülhatárolt, fedetlen vagy részben fedett létesítményben zajlanak (például stadion, uszoda, szabadtéri színpad, szabadtéri mozi).

„E szerint a labdarúgó-mérkőzések is látogathatóak a rendelet érvénybe lépésétől (azaz május 28-tól), méghozzá az alábbi módon:

Ha a szabadtéri rendezvény nézőterén ülőhelyek kerültek kialakításra, akkor a nézők – a páholyok kivételével –

– csak minden negyedik ülőhelyet foglalhatják el, két néző között három ülőhelyet üresen kell hagyni, és a közvetlenül egymás mögötti ülőhelyeket nem foglalhatják el,

– az egymás mellett és a különböző sorokban ülők között is lehetőség szerint legalább 1,5 méteres távolságot (a továbbiakban: védőtávolság) kell biztosítani.

A szabadtéri rendezvény során a nézők – a nézőtéren kialakított ülőhelyeken kívül – a védőtávolságot kötelesek egymástól megtartani, különösen

– a páholyokban

– a szabadtéri rendezvény szünetében

– a szabadtéri rendezvény létesítményének területén, illetve a szabadtéri rendezvény helyszínén található vendéglátó üzletben, valamint az olyan szabadtéri rendezvényen, amely helyszínén ülőhelyek nem kerültek kialakításra” – írta a csakfoci.hu

A rendelet a kihirdetést követő napon, azaz csütörtöktől (mától) lép életbe.

A labdarúgó NB I és a Magyar Kupa mérkőzései a koronavírus-járvány miatti szünetet követően múlt szombattól folytatódtak zárt kapuk mögött.