Vladimir Cupara: „A csapatomra vagyok büszke, és csak utána magamra”

A világ legjobbját is felülmúlta Kielben a Telekom Veszprém kapusa.

A szerda esti kézilabda BL csoportrangadó után Vladimir Cuparát, a magyar bajnok Telekom Veszprém szerb kapusát választották meg a 62 gólos mérkőzés legjobbjának, pedig a német ellenfél THW Kiel kapuját a dán Niklas Landin védte, akit 2019-ben az „Év Játékosának” választottak meg – írta az SzPress Hírszolgálat. „Cupi”-ra jellemző módon a 26 esztendős belgrádi születésű sportember a 31-31-es értékes döntetlen után nem a saját teljesítményével büszkélkedett, hanem azzal, hogy az „Építők” nagyot hajrázva megőrizte a veretlenségét a Bajnokok Ligájában.

Hatalmas csatát vívtunk, mindkét csapatnak volt esélye a győzelemre, a teljes sikerhez viszont mi voltunk közelebb – nyilatkozta a veszprémi szurkolók új kedvence az SzPress Hírszolgálatnak. –  Idegenben is a Kiel legyőzése volt a célunk, de a döntetlennek is nagy az értéke, amivel a csoport élén állunk, és ezt a helyet nem is szeretnénk már kiengedni a kezünkből. Volt úgy a második félidőben, hogy egyszer csak elvesztettük a fonalat, háromgólos hátrányba is kerültünk, de sikerült visszakapaszkodnunk, és az utolsó percben még a győztes gólt is megszerezhettük volna. Ez is a csapatom erejét és tartását mutatja, ráadásul úgy, hogy ezúttal nem számíthatott öt kulcsjátékosának szolgálatára.

Vladimir Cupara jól elfáradva a repülőtérre tartó buszból nyilatkozva nem feledkezett meg köszönet mondani Sterbik Árpádnak, a veszprémi szakmai stáb újonc tagjának, akit a példaképének tart.

Azt, hogy most ilyen jól ment a védés, és sokszor sakk-matt helyzetben is sikerült kivédenem a védhetetlennek tűnőt, Árpinak is köszönhetem, akinek a tanácsai aranyat érnek – folytatta a 26 éves játékos, aki előtt kora szerint is még hosszú pályafutás áll. – Ahogy ő, világ- és Európa-bajnok, négyszeres BL-győztes nem biztos, hogy leszek, arra viszont nagyon vágyok, hogy a Telekom Veszprémmel megnyerjük a Bajnokok Ligáját.

Először lett döntetlen a Kiel-Veszprém csúcsrangadón, Cupara a mezőny legjobbja

Arra a kérdésre válaszolva, hogy milyen érzés volt úgy Kielbe utazni, hogy kapustársa és jóbarátja, a karanténba szorult spanyol Rodrigo Corrales ezúttal otthon kényszerült maradni , és ezért az elsőtől az utolsó percig a kapuban kellett maradnia, a következő választ adta:

Ha nem tűnik szerénytelenségnek, a Veszprémnek van három jó kapusa, büszke vagyok arra, hogy közéjük tartozok. Corrales, Székely Marci és jómagam is kitanultuk a kapusposzt mesterségét, most úgy hozta a sors, hogy 60 percig nekem kellett a frontot tartani. És talán éppen ez az, ami a legjobban motivált, és kihozta belőlem a jó átlagon felülit is” – hangsúlyozta Vladimir Cupara, hozzátéve, hogy még mindig bőven van tanulni valója, így Niklas Landintól is, akit viszont a mostani teljesítményével sikerült felülmúlnia.

Szalay Péter (SzPress Sporthírszolgálat)

 

Fotó: Sascha Klahn – THW Kiel