Wladár Sándor: „A sportban három dolog nem működik, a csalás, a hazugság és a dopping”

Wladár Sándor maradt a Magyar Úszó Szövetség elnöke, egyetlen kihívója volt a választás előtt, Petrov Iván személyében. Az elnök a Sport TV Mai helyzet című műsorában beszélt az elnökválasztásról és a kihívóról. A sporttal kapcsolatos ars poeticáját is elmondta ezzel kapcsolatban, ami így hangzik: ‘Menjünk egyenesen, egyenlő feltételekkel, egyenes pályán!’

A sportcsatorna hivatalos honlapjának közlése szerint a Szövetség régi-új elnöke köszöni a bizalmat a közgyűlésnek és a tagságnak, úgy véli, ez az elvégzett munka eredménye, hatékonyabb lett a szövetség, és büszke az elért eredményekre. Wladár Sándor az újraválasztással kapcsolatban nyilatkozott a Mai helyzetben:

Leginkább az nem tetszett, hogy szerintem a sportban három dolog nem működik, a csalás, a hazugság és a dopping. Mi nem dobáltunk sarat, tehát ezt látták, és most sem szeretnék” – kezdte a szövetség elnöke, aki hangsúlyozta, a sportról beszél általánosságban, az ezeket nem bírja el. – Ez az én ars poeticám is, hogy ’Menjünk egyenesen, egyenlő feltételekkel, egyenes pályán!’. Miért nem mondta el? Három éve az összes edzőbizottságin ott volt mindig, az összes elnökségi ülésen, a vezetőségi üléseken, volt egy feladata, szövetségi vezetőedző, kapott érte nem kevés fizetést. Miért nem mondta az elnökségi tagom, aki szintén meg volt bízva egy anyaggal? Nem csinálta meg, ő is kapott fizetést. Egy volt nem működő főtitkár, úgyszintén benne volt ebben a suttogó zenekarban. És azért bosszant ez a dolog, mert amit én látok, hogy ők nem tudtak letenni teljesítményt az elmúlt időszakban. Nem magamért harcoltam, nem egy önjelölt fickó vagyok, hanem azért harcoltam, mert azt biztosan tudom, hogy ez egy jól működő szövetség, egy eredményes sport, és azt az értéket akartam, akartuk megtartani, amit felépítettünk három év alatt. A magyar úszósport az olimpia előtt 10 hónappal ne essen újra szét, ne legyenek rendszerváltozások, személyi változások. Egy szétesett magyar úszószövetséget hozott volna maga után, és a káoszban nem lett volna idő rá. A megkezdett programokról nem is beszélve, a 2027-es vb-re egy utánpótlás-programot kell felépíteni, hiszen majd valakinek oda kell állni azon a vb-n, a 2024-es rövidpályás vb, vagy az ÚNP program, vagy a tanuszoda építési program. Annyi minden van, amire kértünk felhatalmazást, és innen is köszönöm a tagságnak, hogy nem vették fel ezeket a helyzeteket, amikkel ők jöttek abból az irányból. Az, hogy egy bizalmi szavazáson, egy titkos szavazáson több, mint kétharmados többséggel nyertünk, az elismerés, és köszönet. Most ki is puffogtam magam körülbelül, és többet nem is fogok erről beszélni.”

„A szövetségi edzői tisztségéről mondott le, de előtte már lemondott a Győri Úszó Sportgyesületben is a vezetőedzői tisztségről. Ott átadta testvérének, Katinka volt edzőjének a vezetőedzői tisztséget. Én természetesen elfogadtam a lemondását, és sok sikert kívántam neki a győri városházán, hogy ott segítse tudásával és kapacitásaival Győr városát. Úgyhogy sok sikert kívánok neki!” – zárta a választással kapcsolatos részleteket Wladár Sándor.

 

fotó: Sport TV