Xavi Hernández, Thierry Henry és Luís Figo az Eb nagykövetei között

Harmincnégy sztárjátékost választott az UEFA a 2020-as Európa-bajnokság nagyköveteinek. A torna arcai között korábbi győztesek, a labdarúgás legendái szerepelnek. Az Eb-trófea pedig berepüli Európát!

Az mlsz.hu beszámolója szerint a nagykövetek feladata, hogy Európa szerte népszerűsítsék a 60. évfordulóját ünneplő Európa-bajnokságot, amelyet 2020-ban 12 ország közösen rendez meg. Igazi futballfesztiválra számíthatunk jövő nyáron, aminek Magyarország és a magyar szurkolók is a részesei lesznek, hiszen az addigra elkészülő Puskás Ferenc Stadion is otthont ad majd négy mérkőzésnek a tornán.

Az UEFA svájci, csütörtöki eseményén bejelentette, a győztesnek járó Henri Delaunay serleget formáló léghajó elindul útjára a kontinens felett, és bemutatott 34 korábbi futballistát a 2020-as kontinenstorna nagyköveteként.

– Büszke vagyok rá, hogy olyan Eb-legendák, mint Peter Schmeichel, David Trezeguet és Luís Figo képviselik az ünnepi tornát, ami sokkal közelebb fog állni a szurkolókhoz, mint korábban bármi – nyilatkozta az UEFA elnöke, Aleksander Ceferin Svájcban.

 Az Eb lebonyolítása olyan esélyt kínál a szurkolóknak, amit nem lehet kihagyni

– mondta nagykövetként adott első interjújában Peter Schmeichel, az 1992-es győztes dán csapat kapusa.

budapesti rendezés nagykövete a 97-szeres válogatott Gera Zoltán, akit a Magyar Labdarúgó Szövetség 500 nappal az Eb rajtja előtt jelentett be Budapesten.

 A Ferencvárosnál és a válogatottnál is a legtöbb gondolatomat a napi munka teszi ki. Ugyanakkor mostantól folyton ott fog motoszkálni a fejemben, hogy ennek a hihetetlen 2020-as Európa-bajnokságnak az egyik nagykövete vagyok. Nagyon megtisztelő számomra ez a feladat – fogalmazott a Ferencváros és a férfi válogatott másodedzője, aki jelenleg is az A-válogatottal Szlovákiában tartózkodik, ahol csapatunk ma este megkezdi szereplését az Eb-selejtezőben.

Az UEFA nagyköveteinek kezdő összeállítása: 

CZE: Karel Poborský – 1996-os UEFA-Európa-bajnoki döntős

CZE: Vladimír Šmicer – 1996-os UEFA-Európa-bajnoki döntős

DEN: Brian Laudrup – 1992-es UEFA-Európa-bajnok

DEN: Peter Schmeichel – 1992-es UEFA-Európa-bajnok

ENG: Steve McManaman – 1996-os UEFA-Európa-bajnoki elődöntős

ENG: Michael Owen – 2004-es UEFA-Európa-bajnoki negyeddöntős

ENG: Alan Shearer –1996-os UEFA-Európa-bajnoki elődöntős

ESP: Xabi Alonso – 2008-as és 2012-es UEFA-Európa-bajnok

ESP: Gaizka Mendieta – 2000-es UEFA-Eutópa-bajnokság negyeddöntős

ESP: Carles Puyol – 2008-as UEFA-Európa-bajnok

ESP: Xavi Hernández – 2008-as és 2012-es UEFA-Európa-bajnok

FRA: Marcel Desailly – 2000-es UEFA-Európa-bajnok

FRA: Youri Djorkaeff – 2000-es UEFA-Európa-bajnok

FRA: Thierry Henry – 2000-es UEFA-Európa-bajnok

FRA: Christian Karembeu – 2000-es UEFA-Európa-bajnok

FRA: Robert Pirès – 2000-es UEFA-Európa-bajnok

FRA: David Trezeguet – 2000-es UEFA-Európa-bajnok

GER: Jürgen Klinsmann – 1996-os UEFA-Európa-bajnok

GER: Lothar Matthäus – 1980-as UEFA-Európa-bajnok

GRE: Angelos Charisteas – 2004-es UEFA-Európa-bajnok

GRE: Antonios Nikopolidis – 2004-es UEFA-Európa-bajnok

ITA:  Alessandro Del Piero – 2000-es UEFA-Európa-bajnoki döntős

ITA:  Gianluca Zambrotta – 2000-es UEFA-Európa-bajnoki döntős*

NED: Ruud Gullit – 1988-as UEFA-Európa-bajnok

NED: Patrick Kluivert – 2000-es és 2004-es UEFA-Európa-bajnoki elődöntős

NED: Clarence Seedorf – 2000-es és 2004-es UEFA-Európa-bajnoki elődöntős

POR: Vitor Baía – 2000-es UEFA-Európa-bajnoki elődöntős

POR: Ricardo Carvalho – 2016 UEFA-Európa-bajnok

POR: Deco – 2004-es UEFA-Európa-bajnoki döntős

POR: Luís Figo – 2004-es Európa-bajnoki döntős

POR: Nuno Gomes – 2004-es UEFA-Európa-bajnoki döntős

POR: Maniche – 2004-es UEFA-Európa-bajnoki döntős

RUS: Andrey Arshavin – 2008-as UEFA-Európa-bajnoki elődöntős

SWE: Henrik Larsson – 2004-es UEFA-Európa-bajnoki negyeddöntős

*A döntő mérkőzésről eltiltva

 

Fotó: uefa.com